Aktív ifjúság iii.

A budapesti képzési hétvégünkön újabb 20 középiskolás diák mélyülhetett el a társadalmi részvételi tevékenységek különböző szintjeiben tréningek és intézményi látogatások segítségével. A hétvége első felében olyan intézményekbe mentünk el, amelyek kötődnek a témakörünkhöz is: ellátogattunk az Országházba, amely a demokratikus döntéshozatal egyik nagyon fontos helyszíne és fontosnak tartottuk, hogy mind…

A tizedik és egyben utolsó foglalkozásunkat tartottuk meg Aktív Ifjúság III. elnevezésű rendezvény-sorozatunkból. Kilenc vidéki nagyváros után, most Budapesten, a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban jártunk. A foglalkozásokkal célunk, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében színes és változatos programokkal készültünk ezúttal is. Megközelítőleg 60…

Az eseményen ezúttal a Klebelsberg Középiskolai Kollégium diákjai vehettek részt. Tóth Máté állandó előadónk (a Tibi atya brand egyik alapítója) ismét inspiráló előadással szórakoztatta és motiválta a fiatalokat, miközben mesélt életútjának kalandos fordulatairól és a társas kapcsolatok, valamint a közösségek erejéről. A résztvevő diákok rendkívül lelkesen vonódtak be interaktív programjainkba.…

Nyolcadik állomásán járt a fiatalok közéleti aktivitását célzó foglalkozásunk, amelynek helyszíne a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Gyermekváros Utcai Tagintézménye volt. A 10 állomásos Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében színes és változatos programokkal készülünk minden egyes ilyen…

21 középiskolás diák mélyülhetett el a társadalmi részvételi tevékenységek különböző szintjeiben. Többek között olyan szituációkban próbálhatták ki magukat, amikor csak látszólag vesznek részt bármiben is, odáig, amikor a teljes döntési folyamatban benne vannak a fiatalok. A gyakorlatias tréningen többek között egy textilipari példát boncolgatva próbálták megfejteni, hogy milyen felelőssége van…

Az Aktív Ifjúság III. c. projektünk célja, hogy a középiskolás diákokban is erősítsük azt a szemléletmódot, amely szerint igenis érdemes foglalkozni társadalmi, közéleti témákkal már fiatal korban is. Ide tartozik többek között például a társadalmi szervezetekben való részvétel fontosságának hangsúlyozása, az önkéntesség népszerűsítése vagy épp közösségi programok szervezése. A vitajáték…

Az Aktív Ifjúság III. c. projektünk célja, hogy a középiskolás diákokban is erősítsük azt a szemléletmódot, amely szerint igenis érdemes foglalkozni társadalmi, közéleti témákkal már fiatal korban is. Ez persze nem csak a politikát jelenti, hanem többek között a társadalmi szervezetekben való részvétel fontosságát, az önkéntességet vagy épp közösségi programok…

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre ad tömören választ az alábbi képeken látható szórólapunk, amelyet minden fiatalnak ajánlunk elolvasásra. Összeállításakor az volt a célunk, hogy az Aktív Ifjúság projektünk keretében középiskolásoknak tartott foglalkozásunkon túl egy rövid összefoglalót is magukkal vihessenek a fiatalok, amiből később is táplálkozhatnak. Nem csak a sokszor hangzatos…

A 10 állomásos Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében színes és változatos programokkal készülünk minden egyes ilyen alkalomra. Ezúttal több mint 60 diákkal találkoztunk, akik szívesen részt vettek informatív kiállításunkon, kitöltötték a témához kapcsolódó kvízünket, és élvezettel…

Újabb állomásához érkezett az Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk, amelynek keretein belül ezúttal a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma Eger 9-12. évfolyamos diákjainak tartottunk foglalkozást. Az esemény és az egész projektünk célja az, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat ráébresszük arra, hogy érdemes társadalmilag, közéletileg aktívabbnak lenni, önkénteskedni, civil…

Tegnap Miskolcon jártunk a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban, folytatva a 10 állomásos Aktív Ifjúság III. projektünket. A foglalkozásunk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében egy színes és változatos programmal készülünk minden egyes ilyen alkalomra. Ezúttal is közel 50 lelkes diákkal…

Vitajáték, beszélgetés civil szervezetek vezetőivel, Tóth Máté, a Tibi atya brand alapítójának, fiataloknak szóló könyvek szerzőjének előadása – többek között ezek voltak a program terítékén. Nézzétek meg rövid összefoglaló videónkat! A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg (2023-1-HU01-KA154-YOU-000124684).

Újabb állomásához érkezett az Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk, amelynek keretein belül ezúttal a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium AJTP Kollégiumában tartottunk egy sikeres és jó hangulatú programot. A foglalkozásunk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag, ennek érdekében egy színes és változatos programmal készülünk minden…

A foglalkozás keretein belül a körülbelül 50 diák számára változatos programokkal és játékokkal igyekeztünk felhívni a figyelmet a társadalmi és közéleti aktivitás fontosságára. A résztvevők megtekinthették a direkt ehhez a projekthez készült informatív kiállításunkat, kitölthettek a témához kapcsolódó érdekes kvízt, illetve részesei lehettek egy közéleti vitajátéknak. Mindezek után meghívott vendégekkel…

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány a sokszínű értékteremtő tevékenysége mellett elkötelezett a fiatalok közéleti aktivitásának növelése mellett. Az elmúlt években számos ilyen tevékenységet végeztünk és legújabb projektünkkel is ezt a célt szeretnénk erősíteni. Az Aktív Ifjúság III. elnevezésű kezdeményzésünk során fő tevékenységként középiskolai kollégiumokba fogunk elmenni és az ottani 14…