A foglalkozás keretein belül a körülbelül 50 diák számára változatos programokkal és játékokkal igyekeztünk felhívni a figyelmet a társadalmi és közéleti aktivitás fontosságára.
A résztvevők megtekinthették a direkt ehhez a projekthez készült informatív kiállításunkat, kitölthettek a témához kapcsolódó érdekes kvízt, illetve részesei lehettek egy közéleti vitajátéknak. Mindezek után meghívott vendégekkel folytattuk a téma feldolgozását, így került sor Tóth Máté előadására, aki a Tibi atya brand alapítójaként vált ismertté, de azóta több fiataloknak szóló edukatív könyvet írt, most pedig saját példákkal támasztotta alá, hogy miért érdemes már egy 14-18 év közötti fiatalnak is az érdeklődésének megfelelő közösség tagjává válni, vagy nyomon követni a világ eseményeit.
A záró részben az ún. élő könyv játék keretein belül, csoportokra osztva beszélgettek a fiatalok döntéshozókkal és fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel. Vendégünk volt ebben a részben Józsa Bálint és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselők, Divicsin Máté, a kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági önkormányzat elnöke, illetve a Szabó Csaba ifjúsági szakember, a Hírös Agóra szakmai vezetője.
Mi nagyon élveztük ezt a több órás foglalkozást, és ezúton is köszönjük a diákok részéről az aktivitást és a pozitív visszajelzéseket, reméljük, hogy a hosszú és tömény program ellenére élvezetes volt, és sokukat elindította abba az irányba, hogy átérzik a közéleti aktivitás fontosságát és lépéseket tesznek ennek elérése érdekében.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.