Egyéb
Alapítvány segítségével versvándor barátunk útilaput kötött lábára, hogy bejárja az egész Kárpát-medencét előadásaival. Így jutott el a szlovéniai Lendvára is. A Kétnyelvű Középiskolába a környékbeli falvakból is elhozták a magyar diákokat a pedagógus kollégák, azért hogy a versvándor tolmácsolásában meghallgathassák József Attila fiatalkori útkeresésének történetét, ismertebb és kevésbé ismert verseit.…
Magyari Lajos erdélyi költő „Csoma Sándor naplója” című művéből származik az idézet, de származhatna versvándor barátunk Tóth Péter Lóránttól is. Az egykori pedagógus ugyanis egy évtizede járja a Kárpát-medencét és a diaszpóra magyarságát irodalmi előadásaival. Huszonkét ország, több mint nyolcszáz település, megszámlálhatatlan előadás és találkozás. Persze nem mindenhova megy gyalogosan…
Ez Márai Sándor azon könyvének címe, amit a nagy példakép, Krúdy Gyula emlékének ajánlott. Márai gyermekkorának helyszínét, szeretett városát látogatta meg alapítványunk támogatásával a kunszentmiklósi versvándor, Tóth Péter Lóránt barátunk: „Kassai (vers)őrjárat – Márai egyik legsikeresebb könyvének címe után szabadon. Szeretem a nyugat-felvidéki várost, ahová, ha csak tehetem újra és…
Szeretettel várunk mindenkit február 27-én 18:00 és 20:00 között budapesti irodánkban, hogy együtt emlékezzünk Wass Albertre egy különleges felolvasóest keretében! Regisztráció: Betöltés…
„Edward király, angol király, léptet fakó lován…” Tóth Péter Lóránt versvándor nem fakó lovon, de vasmadáron lépett (szállt) az Egyesült Királyság területére… Íme a beszámolója: „Még soha nem jártam Angliában. Szinte első utam a Westminster apátságba vezetett. Nem elsősorban I. (Nyakigláb) Edward nyughelyéhez, aki megihlette Arany Jánost, de ha már…
Évek óta alapítványunk fontos szakmai partnere és barátja Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor. A tanár úr és alapítványunk is most először járt a svédországi magyar közösségben: „Göteborgba a helyi magyar közösség meghívására érkeztem. A „Tavaszi szél Egyesület” a göteborgi fiatal szülőket, kisgyermekes családokat gyűjti egybe, és szervezi a hétvégi iskolákat.…
Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versvándor ma Nyugat-Bácska magyar szórvány településeire látogatott. Zomborban, az egykori Polgári Kaszinó, ma Művelődési Központként működő épületébe a Gimnázium és az Egészségügyi Szakközépiskola diákjai a fiatalkori József Attila történetével ismerkedhettek meg. Az előadást megtisztelte jelenlétével Hajvert Ákos, a Magyar Nemzeti Tanács vajdasági kultúráért felelős szakembere.…
A versvándor és Alapítványunk nagy utazásra indult november elején. Tóth Péter Lóránt barátunk előadásaival jövő év márciusáig körbejárja az egész Kárpát-medencét. Horvátországban indult a verskörút. Eszéken az ország egyetlen magyar középiskolájában, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ falai között Radnóti Miklós utolsó útjának történetét mondta el. Az előadáson a…
A „hármas” szám a múlt-jelen-jövő egységét, az inspirációt és a növekedést szimbolizálja. Ezért Tóth Péter Lóránt versvándor és Alapítványunk e hármas egység mentén a távoli Gyimesek három településére látogatott: Gyimesfelsőlokra, Gyimesközéplokra, és Gyimesbükkbe. A gyimesfelsőloki „Sáj-sziget” a kárpát-medencei magyarság olyan különleges helyszíne, ahová Antal Tibor csángó népdalénekes szervez kulturális programokat…
Nagy örömünkre a magyar–lengyel barátság és együttműködés elmélyítését célzó Wacław Felczak Alapítvány ismét támogatásra méltónak találta pályázatunkat! Ennek köszönhetően – némi önerő bevonásával – október elején újabb lengyelországi tanulmányi úton vehettünk részt, ezúttal Wrocław városát fedezhettük fel magyar fiatalokkal! A program során a korábbi projektből megismert barátainkkal, a krakkói Jagelló…
Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk be a Velünk élő hagyományok c. vándorkiállításunk eddigi fogadó intézményét és helyszínét, az első állomástól napjainkig. 2024/2025-ös tanév2025/2026-os tanév 2025/2026-os tanév Magyarország 51. Keszthely - Vajda János Gimnázium50. Keszthely - Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Közgazdasági Technikum49. Keszthely - Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és…
Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk be a Világhíres magyarok c. vándorkiállításunk eddigi fogadó intézményét és helyszínét, az első állomástól napjainkig. 2024/2025-ös tanév2025/2026-os tanév 2025/2026-os tanév Magyarország 168. Kecskemét - Szent-Györgyi Albert Technikum167. Kecskemét - Széchenyi István Technikum166. Kecskemét - Kecskeméti SZC Fazekas István Szakképző Iskola165. Kecskemét - Kandó Kálmán Technikum164.…
Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk be a Hungarikumok c. vándorkiállításunk eddigi fogadó intézményét és helyszínét, az első állomástól napjainkig. 2023/2024-es tanév2024/2025-ös tanév2025/2026-os tanév 2025/2026-os tanév Magyarország 111. Budapest - Móricz Zsigmond Gimnázium110. Budapest - Pitypang utcai Általános Iskola109. Budapest - Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium108. Füzesabony - Széchenyi István…
Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk be A csodálatos Kárpát-medence c. vándorkiállításunk eddigi fogadó intézményét és helyszínét, az első állomástól napjainkig. 2021/2022-es tanév2022/2023-as tanév2023/2024-es tanév2024/2025-ös tanév2025/2026-os tanév 2025/2026-os tanév Magyarország 334. Tata - KASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző333. Tata - Bláthy Ottó Szakközépiskolája332. Tata - Tatai Református gimnázium331.…
A tavalyi évet Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk Székelyföldön, Csíkszeredában és Csíkszépvizen zárta. Az általános iskolás korosztálynak a „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című, Petőfi Sándor és Arany János sírontúli barátságát bemutató rendhagyó irodalom óráját vitte el. Alapítványunk és a versvándor tavalyi együttműködésének köszönhetően a versek és irodalmi nagyjaink életét bemutató…
Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk évek óta vezet verszarándoklatokat a Kárpát-medencében. Ilyenkor két települést köt össze, előadásait egy történelmi vagy irodalmi személyiség köré csoportosítva. Az első ilyen alkalom még 2017-ben volt, amikor szülővárosából, Kunszentmiklósról indult gyalogosan a horvátországi Szentlászló településre. Útja során templomokban beszélt I. Szent László király csodáiról, jellemformáló…
Az idei évben a Kárpát-medence minden elszakított országrészébe el fog jutni a Tóth Péter Lóránt közreműködésével szervezett versvándor sorozatunk. A Pro Cultura Hungarica-díjas tanárember, a Magyar Kultúra Lovagjának vajdasági első fellépése a Kishegyesen szervezett XXXVI. Szép Szó Táborban volt. A tábor a Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb szabású versmondó tábora, ahol…
Rimaszombat Gömörország ékszerdoboza. Itt születetett Tompa Mihály költő. A városban választották meg Petőfit táblabírává. Kettőjük szobra a Tompa téren áll, különös erőt sugározva az arra utazók szívébe. Rimaszombatban született a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, a Nemzeti Színház örökös tagja. Itt születetett és itt is nyugszik a XIX. század egyik legkiválóbb…
Alapítványunk és Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk közös irodalmi útja most a horvátországi magyarokhoz vezetett. „Toldi írójához elküldöm lelkemet!” című, Petőfi Sándor és Arany János halhatatlan barátságát bemutató kultikus előadását Alapítványunk támogatásával a Vörösmarti Általános Iskolában, és a Laskói Általános Iskolában mutatta be Tóth Péter Lóránt. A versvándor így vall…
Nemrégiben Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, Pro Cultura Hungarica-díjas versvándorral közösen egy verskörutat indítottunk a Kárpát-medencében, azzal a céllal, hogy minél több fiatalhoz juttassuk el amagyar irodalom kincseit. Ennek a körútnak a második állomása volt az erdélyi Kápolnáson a Kriza János Általános Iskola. A diákok a „Toldi írójához elküldöm lelkemet…”…
