Barion Pixel

Két drávaszögi iskolában folytatódott a verszarándoklat sorozatunk

Alapítványunk és Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk közös irodalmi útja most a horvátországi magyarokhoz vezetett. „Toldi írójához elküldöm lelkemet!” című, Petőfi Sándor és Arany János halhatatlan barátságát bemutató kultikus előadását Alapítványunk támogatásával a Vörösmarti Általános Iskolában, és a Laskói Általános Iskolában mutatta be Tóth Péter Lóránt.

A versvándor így vall a Drávaszöghöz és Szlavóniához fűződő különleges kapcsolatáról:

„Nagyon szeretem ezt a vidéket, hiszen a feleségem ide valósi, itt ismerkedtünk meg egy előadókörutam során. Feleségem családja most is itt él, ezért nagyon szoros a kapcsolat ezzel a vidékkel. Nagyobbik fiunk Eszéken született. A „versvándor” elnevezést is a Drávaszögben kaptam, egy kántor-tanító néni mutatott be így az első vörösmarti előadásomon a diákoknak.

A körülbelül tízezer fős horvátországi magyar közösség a Dráva, a Duna és horvát-magyar határ ölelésében él, csodálatos vidéken. A Mohács felől érkező utazókat a Báni-hegy (domb) vonulata fogadja, ami Pélmonostorról húzódik le egészen Kiskőszegig. Baranya, vagy ahogy az itteniek nevezik „Boranyja”, kevésbé ismert területe a Kárpát-medencének. Árpád-kor óta lakott vidék, rengeteg természeti, és épített csodával, amiket átjár a magyar történelem, és irodalom. Lakói ezer év óta őrzik anyanyelvüket, kultúrájukat. Kopács, és a Kopácsi-rét Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb madár rezervátuma, ahol kishajón utazva ismerhetjük meg a kormoránok élővilágát. Csúzán szolgált, és a helyi református temetőben nyugszik Ács Gedeon, Kossuth Lajos tábori lelkésze. Hercegszőlősön dolgozott a református hittérítő Sztárai Mihály. Eszék csodálatos ékszerdoboza az egykori Monarchiának. A Dráva-parton sétálva, az Óváros, és a Vörös templom közötti kávézók, cukrászdák kitűnő lehetőséget kínálnak a felfrissülésre. A történelem viharai által tépett Vukovárba is érdemes ellátogatni. Vörösmart református és katolikus szurdoka ad otthont évről évre Horvátország egyik legnagyobb gasztro-kulturális eseményének, a Vörösmarti Bormaratonnak. Aki szereti a halételeket és a finom borokat, annak „kötelező” a Pécstől mindössze 1 órányi autóútra lévő Drávaszögbe elutaznia: a „csiptetett ponty” igazi helyi különlegesség, a „drávaszögi halpaprikás” pedig mindig frissen készített halból, kizárólag bográcsban főzve, gyufatésztával tálalva az igazi! Jó utat! Jó étvágyat! :)”

A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról