Az idei évben a Kárpát-medence minden elszakított országrészébe el fog jutni a Tóth Péter Lóránt közreműködésével szervezett versvándor sorozatunk. A Pro Cultura Hungarica-díjas tanárember, a Magyar Kultúra Lovagjának vajdasági első fellépése a Kishegyesen szervezett XXXVI. Szép Szó Táborban volt. A tábor a Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb szabású versmondó tábora, ahol közel száz, 9 és 18 éves korosztályba tartozó diák színművészek, beszédtanárok, mozgástanárok, versfelkészítő szakemberek segítségével sajátíthatja el a versmondás alapjait. A tábor nem csak az irodalom megszerettetésében segít, de javítja a diákok kommunikációját, segítséget nyújt abban is, hogy a mindennapok helyzeteiben is bátran feltalálják magukat.
A Szép Szó Táborok régi visszatérő vendégelőadója versvándor barátunk, Tóth Péter Lóránt tanár úr, aki a táborba idén két előadást is elvitt Alapítványunk támogatásával. A fiatalabb diákok Szent László királyról hallhattak, az idősebbek József Attila Isten-kereséséről. A versvándor előadásai közös programunk eredményeként Felvidék, Erdély, és Drávaszög után eljutott most már a Vajdaságba is.
A verszarándoklat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.




