Barion Pixel

Vajdaság volt a következő állomása a versvándornak és Alapítványunknak

Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versvándor ma Nyugat-Bácska magyar szórvány településeire látogatott. Zomborban, az egykori Polgári Kaszinó, ma Művelődési Központként működő épületébe a Gimnázium és az Egészségügyi Szakközépiskola diákjai a fiatalkori József Attila történetével ismerkedhettek meg. Az előadást megtisztelte jelenlétével Hajvert Ákos, a Magyar Nemzeti Tanács vajdasági kultúráért felelős szakembere. A rendhagyó irodalom óra után Szenn Andor, a Zombori Gimnázium igazgatóhelyettese két, nemrégiben az iskola épületében véletlenül megtalált emlékkövet mutatott meg a versvándornak. Az egyik 1886-ból hirdeti, hogy a Gimnázium épületét Trefort Ágoston minisztersége idején építették. Ezt a táblát nem régiben sikerült újra az iskola falán elhelyezni. A másik mementó elhelyezése várat még magára: „A Hazáért – elesett hőseink emlékére a VIII. osztály 1943-44”. Lehet, hogy a századok és az országhatárok, mint a víz, (el)szaladnak. De a kő marad, a kő marad!

Zomborban született Schweidel József aradi vértanú honvédtábornok.

Bezdán az utolsó magyar nyugat-szerbiai település, a szerb-horvát határtól pár kilométerre. Petőfi és Arany barátságának történetét a Dr. Pfaff Mihály Színjátszó csoport szervezésében a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület termében hallgatták meg a helyieken kívül a Kupuszináról, és Doroszlóról érkező vendégek. Foki István elnök, rendező, és amatőr színjátszói évtizedek óta készítenek olyan minőségi előadásokat, amelyekkel sorra nyerik meg a vajdasági amatőr színjátszó fesztiválokat. Színdarabjaikat meghívják Magyarországra és Horvátországba is.

A zombori Gimnázium egyik tablóján a búcsú idézet Polgár Ernőt idézi. Két kérdés. Soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban:

„Ha az élet olyan lenne, mint egy regény, akarnál élni?

S ha egy regény olyan lenne, mint az élet, olvasnál?”

Tartsanak velünk további verskalandozásainkon is.

A verszarándoklat a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról