Rimaszombat Gömörország ékszerdoboza. Itt születetett Tompa Mihály költő. A városban választották meg Petőfit táblabírává. Kettőjük szobra a Tompa téren áll, különös erőt sugározva az arra utazók szívébe. Rimaszombatban született a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, a Nemzeti Színház örökös tagja. Itt születetett és itt is nyugszik a XIX. század egyik legkiválóbb szobrászművésze Ferenczy István. A szomszédos Nemesradnóton született, és itt járt iskolába a világháború előtti gyerekirodalom megteremtője Pósa Lajos, mindenki „Pósa bácsija”. A város idén már XXXI. alkalommal adott otthont a felvidéki magyarság egyik legnagyobb kulturális seregszemléjének, a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Versenynek, ahol idén közel kettőszáz fiatal mérte össze tudását a hétévesektől a felnőtt korosztályig. Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk idén negyedik alkalommal zsűrizett a versenyen, de előtte még a Tompa Mihály Alapiskolában mesélt a diákoknak I. (Szent) László királyunk csodás történeteiről.
„Uram Isten, és Szent László!” című előadás izgalmas időutazás a Lovagkirály országába.
A rendhagyó történelem órában versek, mondák, legendák viszik vissza a hallgatóságot a magyar történelem bölcsőjébe. Történetek elevenednek meg László király gyermekkoráról, későbbi csodás tetteiről, példamutató életéről. Az interaktív órán izgalmas beszélgetés alakul ki többek között arról, hogy mai világunkban kik lehetnek lovagok, mit jelent ma az, hogy „lovagias” valaki. Lovagitornát, „lovag jelölt-képzést” is kapnak a gyerekek: különböző ügyességi feladatokkal vonódnak be a műsorba, ahol játszva, aktívan tanulják meg Szent László életének fontosabb állomásait. A „csillagok között is legfényesebb csillag” élete példát mutat a mai fiataloknak emberségről, kitartásról, hitről, és hazaszeretetről.
Közös utazásunk a versvándorral legközelebb Délvidékre, Kishegyesre vezet majd. Tartsanak oda velünk is, szemünk előtt tartva Tompa Mihály gondolatait:
„…Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve …?
– Fiaim, csak énekeljetek!” (A madár fiaihoz – részlet)
A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
