Barion Pixel

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre ad tömören választ az alábbi képeken látható szórólapunk, amelyet minden fiatalnak ajánlunk elolvasásra. Összeállításakor az volt a célunk, hogy az Aktív Ifjúság projektünk keretében középiskolásoknak tartott foglalkozásunkon túl egy rövid összefoglalót is magukkal vihessenek a fiatalok, amiből később is táplálkozhatnak. Nem csak a sokszor hangzatos statisztikákat tárjuk vele eléjük, hanem bemutatjuk, hogy milyen formái vannak a közéleti aktivitásnak, hiszen sokan úgy gondolják, hogy helyi szinten nincs is rá lehetőségük vagy épp kimerül annyiban, hogy élnek a szavazati jogukkal. Azonban számos lehetősége van az országban bárhol élő fiatalnak: elmehetnek segíteni a helyi menhelynek, szeretetszolgálatnak, szervezhetnek ifjúsági programokat, csatlakozhatnak a helyi diákönkormányzat vagy épp egy civil szervezet munkájába, de az Erasmus+ program is remek lehetőségeket biztosít nekik.

Ezt a szórólapot minden kollégiumi foglalkozásunk alkalmával megkapják nyomtatott formában a résztvevők, de az online közzétételével azokat a fiatalokat is szeretnénk elérni vele, akik a programon nem vesznek részt. További részleteket a projektünkről itt olvashattok:

http://tinyurl.com/y4uhajm9

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg (2023-1-HU01-KA154-YOU-000124684).