Barion Pixel

Előadásaink

    1000 ember részvételével zajlott Pál Feri atya gödöllői előadása

    2025. április 02.

    A legújabb előadását vitte el Feri atya Gödöllőre, ahol is az 1000 fő befogadóképességű MATE Sportcsarnoka is kicsinek bizonyult az érdeklődők előtt, mert az esemény előtt 2 hónappal elfogytak a jegyek a rendezvényre. Az Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes? című előadásában rendkívül sok tanulságos történeten keresztül mutatta be…

    Telt ház várta Steigervald Krisztiánt Pilisvörösváron

    2025. március 31.

    Az idei évtől Steigervald Krisztiánnal bővült azon személyek köre, akiknek alapítványunk előadást szervez. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy olyan előadókat szeretnünk elvinni az ország különböző pontjaira, akik mondanivalóját értékesnek, fontosnak tartjuk. Steigervald Krisztián generációkutatóra ez a kitétel abszolút megállja a helyét, ugyanis szakterületének következtetései egy új látásmódot tudnak adni az embereknek…

    Telt ház, mély gondolatok, felemelő este Pál Feri atyával Pilisen

    2025. március 28.

    Pilisen, a Csernai Pál Művelődési Házban Pál Feri atya fantasztikus előadását hallgathattuk meg „Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?” címmel. A 300 fős terem teljesen megtelt — és nem csak emberekkel, hanem gondolatokkal, érzésekkel is. Feri atya arra hívott, hogy nézzünk túl a felszíni problémákon, és keressük meg a…

    Zacher Gábor volt a vendégünk a szentendrei előadásunkon

    2025. március 24.

    Előadás-sorozatunk soron következő állomásán Zacher Gábor volt a vendégünk a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A közel 2 órás beszélgetésen a 350 fős hallgatóság számos érdekes vagy épp fontos gondolatot hallhatott doktor úrtól. Szóba került a függőségek kapcsán a keretrendszer fontossága, az hogy milyen értékrendet, milyen mintát kap egy…

    Telt házzal indult tavaszi előadás-sorozatunk

    2025. március 18.

    Kezdetét vette a tavaszi, 15 állomásos előadás-sorozatunk. A nyitóeseményre Szentesen, a Tóth József Színház és Vigadó impozáns falai között került sor, ahol közel 400 fős közönség hallgatta feszült figyelemmel Feri atya szavait. A másfél órás, gondolatébresztő előadás során a hallgatóság betekintést nyerhetett mentálhigiénés szakember által felismert mintákba. A műsor gerincét…

    Ismét telt ház Esztergomban Pál Feri atya előadásán

    2024. november 26.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy az őszi előadás-sorozatunk utolsó eseménye is telt házas lett, ráadásul már szeptemberben elfogytak a jegyek rá. Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola dísztermében már nem először szerveztünk Pál Ferivel előadást, most azonban új témával készült a közönségnek. „Hogyan válhat erőforrássá a múlt,…

    Dr. Zacher Gábor ismét telt ház előtt, most Szigetszentmiklóson!

    2024. november 24.

    Az őszi előadássorozatunk utolsó előtti állomásán dr. Zacher Gábort láthattuk vendégül, ezúttal Szigetszentmiklós adott otthont az eseménynek. A rendezvény elképesztő sikert aratott: több mint 400 érdeklődő érkezett, hogy meghallgassa a neves toxikológus gondolatait. Zacher doktor őszinte és lebilincselő stílusban osztotta meg nézeteit a munkájáról, az orvosi pálya kihívásairól és a…

    800 fő és remek hangulat Pál Feri előadásán Móron

    2024. november 20.

    A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét szerveztünk előadást Pál Ferivel Móron, azonban a nagyszámú érdeklődés miatt egy jóval nagyobb helyszínen, a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban. Jó döntésnek bizonyult a részünkről a választás, ugyanis mind a 800 jegy elfogyott és teljesen megtelt a sportcsarnok. Pál Feri pedig újabb fontos gondolatait osztotta…

    Telt ház fogadta Zacher Gábort Dunakeszin

    2024. november 19.

    Az őszi előadássorozatunk következő állomásaként dr. Zacher Gábor toxikológusnak szerveztünk egy beszélgetést Dunakeszire a VOKE József Attila Művelődési Házba. A 400 fős közönség számos kérdés kapcsán hallhatta doktor úr véleményét: őszintén beszélt a munkájához való viszonyáról és hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy ne égjenek ki az orvosok. Részletesen átbeszélésre…

    Telt ház fogadta Debrecenben Berecz Andrást

    2024. november 17.

    Az októberi Wass Albert-est után ismét a Debreceni Református Egyetemi Templom csodálatos épületébe szerveztünk előadást. Ezúttal Berecz András ének- és mesemondó volt az est főszereplője, akinek a kacagtató, ugyanakkor értékes és tanulságos történetein szórakozhatott a közönség. A nemrégiben Nemzet Művésze-díjjal is elismert előadó többek között rávilágított az angol és a…

    Sok év kihagyás után tartott előadást Ózdon Pál Feri atya

    2024. november 05.

    Az előadás témái között szerepelt a félelem, szorongás kezelése, a biztonságérzet növelésének módjai, valamint a gyász fázisai és az életet fenyegető helyzetekben való hatékony döntéshozatal. Pál Feri, aki hosszú évek után tért vissza az ózdi Olvasóba, a város kulturális intézményébe, szórakoztató, de egyben elgondolkodtató stílusával nagy sikert aratott a közel…

    800 ember hallgatta Pál Feri atyát Gödöllőn

    2024. november 02.

    Egy hónappal az előadás előtt fogyott el az utolsó jegy a gödöllői MATE Sportcsarnokba. Így bár sokan sajnos lemaradtak az eseményről, de így is a maximális, 800 fő várta Feri atyát az előadás estéjén. A „Belső béke viharos időkben“ című előadásában a nehéz helyzetek által kiváltott emberi reakcióikat vette sorra…

    Ismét kicsinek bizonyult a terem Pál Feri pilisvörösvári előadására

    2024. október 25.

    Immár harmadik alkalommal szerveztünk – különböző témákban – előadást Pál Feri atyának a pilisvörösvári Művészetek Házában. A korábbi két előadáshoz hasonlóan a mostanira is már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek, így 400 ember és tömött sorok várták a Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő? című előadást.…

    750 ember vastapsa köszönte meg Bagdy Emőke dunaharaszti előadását

    2024. október 21.

    A meghirdetés óta hatalmas érdeklődés övezte Bagdy Emőke előadását, így nem meglepő, hogy telt ház, 750 ember fogadta őt a Dunaharaszti Városi Sportcsarnokban. Professzor Asszony a Minden fejben dől el! című előadásában részletesen, szakmailag megindokolva, de mégis nagyon érhetően beszélt az emberi test működéséről: a képzelet, a gondolat egységéről és…

    Telt ház és vastaps – Bagdy Emőke tartott előadást Egerben

    2024. október 16.

    Előadássorozatunk újabb állomásán az egri Egyetemi Rendezvényközpontban fogadta közel 500 embert Bagdy Emőkét. A professzor asszony Akarsz-e, tudsz-e boldog lenni címmel tartott egyszerre komoly szakmai tudással alátámasztott, de mégis gyakorlati példák sokaságával tarkított előadást, amiből biztosak vagyunk, hogy mindenki tudott hazavinni magával olyan gondolatot, amely hozzásegíti, hogy a mindennapokban boldogabban…

    Wass Albert-est Debrecenben

    2024. október 16.

    Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a tegnapi „Szerelmem, Erdély” című Wass Albert-estünkön a Debreceni Református Egyetemi Templomban. Az eseményen több mint 250 résztvevő volt, akik Rékasi Károly színművész lenyűgöző előadásával ismerhették meg közelebbről Wass Albert életének viharos pillanatait, lelki és szellemi vívódásait. A különleges helyszín – ahol ráadásul először volt…

    Telt ház és jókedv Berecz András pécsi estjén

    2024. október 11.

    Ismét remek élményben lehetett része annak a közel 300 fős közönségnek, akik megtöltötték a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermét! Már másodjára szerveztünk ide Berecz Andrással előadást két év leforgása alatt, és ismét bebizonyosodott, hogy a történetei, humora és a közös éneklés korosztálytól függetlenül jó kedvre tudja deríteni az…

    Pál Feri kunszentmiklósi telt házas előadása indította el az őszi turnénkat

    2024. október 01.

    A hétfő esti előadás különleges volt számunkra, hiszen ez volt az első állomása az őszi turnénknak, amelyet nagy várakozással szerveztünk meg. Pál Feri mentálhigiénés előadására közel 300 fő érkezett, a terem teljesen megtelt. Az előadás központi gondolata az volt, hogy mennyire fontos foglalkoznunk a múltunkkal, nem azért, hogy megváltoztassuk, hanem…

    A felvidéki Rimaszombat volt a verszarándoklatunk újabb állomása

    2024. július 11.

    Rimaszombat Gömörország ékszerdoboza. Itt születetett Tompa Mihály költő. A városban választották meg Petőfit táblabírává. Kettőjük szobra a Tompa téren áll, különös erőt sugározva az arra utazók szívébe. Rimaszombatban született a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, a Nemzeti Színház örökös tagja. Itt születetett és itt is nyugszik a XIX. század egyik legkiválóbb…

    Két drávaszögi iskolában folytatódott a verszarándoklat sorozatunk

    2024. július 08.

    Alapítványunk és Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk közös irodalmi útja most a horvátországi magyarokhoz vezetett. „Toldi írójához elküldöm lelkemet!” című, Petőfi Sándor és Arany János halhatatlan barátságát bemutató kultikus előadását Alapítványunk támogatásával a Vörösmarti Általános Iskolában, és a Laskói Általános Iskolában mutatta be Tóth Péter Lóránt. A versvándor így vall…

    730 ember volt kíváncsi Dunaharasztiban Pál Feri atya előadására

    2024. június 05.

    Nem túlzás azt állítani, hogy óriási volt az érdeklődés Feri atya legutóbbi előadására. A dunaharaszti Városi Sportcsarnok által kezdetben 500 főben maximalizált létszámot kétszer kellett megnöveltetnünk, hogy beférjenek a nézők a “Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő?” című előadásra. Nem véletlen a nagyfokú érdeklődés, hiszen Feri…

    Az erdélyi Kápolnáson folytatódott alapítványunk és Tóth Péter Lóránt verszarándok-körútja

    2024. június 05.

    Nemrégiben Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, Pro Cultura Hungarica-díjas versvándorral közösen egy verskörutat indítottunk a Kárpát-medencében, azzal a céllal, hogy minél több fiatalhoz juttassuk el amagyar irodalom kincseit. Ennek a körútnak a második állomása volt az erdélyi Kápolnáson a Kriza János Általános Iskola. A diákok a „Toldi írójához elküldöm lelkemet…”…

    Szentegyházán indult útjára alapítványunk és Tóth Péter Lóránt verszarándok körútja

    2024. június 05.

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, Pro Cultura Hungarica-díjas versvándor megkezdte tizenkét állomásos verskörútját a Kárpát-medencében a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány támogatásával. Első állomása a Hargita lábához, a székelyföldi Szentegyházára vezetett. A településen található Gábor Áron Szaklíceumban a „Toldi írójához elküldöm lelkemet…” című, Petőfi Sándor és Arany János halhatatlan barátságáról szóló…

    Gyöngyösön is kicsinek bizonyult a terem Pál Feri atya előadására

    2024. május 17.

    Sokadik közös rendezvényünket szerveztük meg a Mátra Kapuja Egyesülettel Gyöngyösön. Másfél év után ismét Pál Feri atyát vittük el a településre, akinek az előadására már az esemény előtt hetekkel elkelt mind a 350 jegy. Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható a jövő? című előadásában Feri atya ezúttal is valós,…

    Hatalmas érdeklődés volt Siófokon is Pál Feri előadására

    2024. május 17.

    Belső béke a viharos időkben címmel tartott előadást Pàl Feri atya a siófoki SKC-Sportkomplexumban, ahol körülbelül 550 ember figyelte érdeklődéssel szavait, de csak azért ennyien, mert ez volt a maximum létszám, ami a sportcsarnok megnyitott lelátóján elfért. A téma sajnos nagyon aktuális, hiszen számos társadalmi krízist, válságot él át minden…

    Projektjeink

    Előadásaink

    Karitatív tevékenységünk

    Pályázataink, versenyeink

    Ajánlók

    Közösségépítés

    Megemlékezések

    Egyéb