Barion Pixel

1000 ember részvételével zajlott Pál Feri atya gödöllői előadása

A legújabb előadását vitte el Feri atya Gödöllőre, ahol is az 1000 fő befogadóképességű MATE Sportcsarnoka is kicsinek bizonyult az érdeklődők előtt, mert az esemény előtt 2 hónappal elfogytak a jegyek a rendezvényre.

Az Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes? című előadásában rendkívül sok tanulságos történeten keresztül mutatta be Feri atya, hogy egyes esetekben látszólag mi teszi boldoggá az embereket, de a legtöbb esetben a mögöttes rész mást mutat, más az, ami a valódi örömet, boldogságot jelentené az embernek. Érdemes tehát ezt tudatosítani magunkban, figyelni magunkra, nem a külsőségek alapján élni, hanem a valódi boldogságot okozó tevékenységeket megvalósítani.

Az előadás üzenetének átadása Feri atyának is szívügye, ahogy fogalmazott, legszívesebben mindenkinek elmondaná azt. Nekünk pedig csak a lehetőséget kell megtalálni, hogy Feri atya évi közel 100 előadása közül valamelyiken részt vegyünk és meghallgassuk fontos üzenetét. Érdemes.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról