Előadásaink

Már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek a pécsi Tudásközpont 400 fő befogadóképességű nagytermébe, ahol Dr. Zacher Gábor volt a vendégünk. A több mint másfél órás beszélgetésen szó esett többek között a magyar társadalmat legjobban érintő függőségekről, azok tendenciáiról és megelőzési lehetőségeiről, de olyan aktuális témák is felvetődtek, mint az energiaital…

Elstartolt a 2024-es turnénk, amelynek keretében ezúttal is Berecz András mesemondót, Rékasi Károlyt Wass Albert-estjét, Zacher Gábor függőségekkel kapcsolatos előadását és Pál Feri atyát, mentálhigiénés szakembert hallhatja a közönség. Esztergomba már a harmadik műsort szerveztük különböző előadóinknak és most sem csalódtunk: az óriási érdeklődést az is jól mutatta, hogy egy…

Az előadás-sorozatunk őszi folytatása is nagy sikerrel zárult. Összesen 14 településre vittünk olyan értékteremtő előadásokat, mint Berecz András kacagtató, Pál Feri atya, Bagdy Emőke vagy épp Zacher Gábor elgondolkodtató és Rékasi Károly Wass Albert-estje. A legnagyobb visszaigazolás számunkra, hogy összesen több mint 4600 ember érdeklődését értük el vele, az előadások…

Nagyon hálásak vagyunk, hogy az idei év utolsó általunk szervezett előadásán is telt házat sikerült produkálnunk, annyian érdelődtek, hogy sajnos sokan jegyhez sem jutottak. A balassagyarmati 320 fős közönség szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát, de az általuk érkezett visszajelzések is ezt igazolják. Most sem maradtak el Pál Feri tanulságos…

„Magánytól az összetartozásig” címmel ingyenes előadást szerveztünk Pál Feri atyának Budapesten, kimondottan 18-35 év közötti fiataloknak. Az előadás során olyan értékes útravalót kaphattak a résztvevők, amely segíti őket az eddigi kapcsolataik értékelésében és abban, hogy a jövőben mikre érdemes odafigyelni, hogyan tudnak javítani saját gondolkodásukon. A lelki egészség és béke…

Az egri Egyetemi Rendezvényközpontban folytatódott az őszi előadás-sorozatunk, ahol Zacher Gábort hallgathatta meg közel 350 ember. A beszélgetést a személyes kérdések és az ezekre adott válaszok foglalták keretbe, ezek között pedig a különböző függőségekről hallhattuk doktor úr szakmai elemzését, személyes véleményét, illetve a lehetséges prevenciós javaslatait. Így került górcső alá…

Kossuth-díjas ének- és mesemondónk tizedik saját szervezésű előadását vittük el a borsodi megyeszékhelyre, amelynek a Lévay József Református Gimnázium tornaterme adott otthont. A Kárpát-medence különböző szegleteiből gyűjtött történetek a miskolci közönséget is megnevettették, nem egyszer könnyeket csalva a nézők szemébe. Köszönjük a szíves fogadtatást, jövőre folytatjuk Berecz Andrással!

Egy újabb telt házas előadást tudhatunk magunk mögött, amelyre már egy hónappal előtte elfogyott az összes jegy. Most a móri közönségnek adta át Pál Feri azt a lényeglátó gondolkodásmódot, amely mindenki számára hasznos lehet. Mindezt pedig a tőle megszokott, sokszor humoros, de egyben nagyon mélyenszántó módon. Köszönjük a remek előadást…

2020 óta már több településre vittük el Rékasi Károly erdélyi írófejedelmünkről szóló estjét, amelynek ezúttal a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának díszterme adott helyet, több mint 250 nézővel. Köszönjük színművész úrnak a méltó és színvonalas előadást, a pécsi embereknek pedig a nagy érdeklődést.

Kossuth-díjas ének- és mesemondónknak idén már a kilencedik saját szervezésű eseményt hirdettük és a közönségnek ezúttal sem kellett csalódnia. Az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium dísztermében hallhattunk történeteket Hazug Pista bácsiról, megtudtuk, milyen régen volt a régestelen régetes régen, de a kocsmák csillagvizságlóiról és szupermenjeiről is megtudtunk néhány elbeszélést, az előadás végén pedig…

A 2022-es és 2023-as Pál Feri-előadások után ezúttal Bagdy Emőkét vittük el a Budapest-közeli városba. Bizakodóan álltunk neki a szervezésnek még nyár elején, hiszen mindkét korábbi alkalommal teljesen megtöltötték a nézők a Művészetek Háza, Pilisvörösvár intézményét. A közönség most is nagyszerű volt, akárcsak Bagdy Emőke, aki ma is sziporkázva mesélt…


Őszi előadás-sorozatunk újabb állomásán Zacher Gábor volt a vendégünk, akit közel 450 ember fogadott a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központjaban. A nemzet toxikológusával folytatott beszélgetésen szóba kerültek a társadalmat legjobban sújtó függőségek, úgy mint az alkoholizmus, dohányzás, kábítószer, energiaital, gyógyszerfüggőség, és ezek kapcsán számos elgondolkodtató tényt vagy fontos tanácsot hallhatott…

Őszi előadás-sorozatunk következő állomása Kiskunhalas volt, ahol is Pál Feri atya volt a vendégünk. A KSZC Dékáni Sportcsarnokban a lelátó teljes egészére és minden mozdítható székre szükség volt, hogy helyet tudjon foglalni a jelen lévő 540 ember, akik aztán egy nagyon tanulságos, elgondolkodtató, néhol pedig humoros előadást hallgathattak meg Belső…

Még a helyiek szerint is rekordszámú érdeklődés övezte a Pál Feri atyának szervezett előadásunkat Kazincbarcikán. Úgy gondoljuk és a visszajelzések is azt támasztják alá, hogy nagyon jól sikerült a Belső béke a viharos időkben című előadás és valódi támpontokat kaphatott mindenki a saját életére vonatkozóan. Köszönjük a nagyfokú érdeklődést, reméljük…

Az őszi értékteremtő előadás-sorozatunk második állomása a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium volt. Az iskola falai közé a közönséget és a jó kedvet is Berecz András vonzotta be, egy kacagtató, de egyben építő másfél órát hallhattunk tőle. Bízunk benne, hogy máskor is fogunk még találkozni!

Berecz András nagysikerű szekszárdi előadásával vette kezdetét az előadás-sorozatunk őszi folytatása. A szokásos tréfás mesék és történetek ezúttal is felvidították a helyi és környékbeli érdeklődőket, a közösen énekelt népdalokról nem is beszélve. Egy vidám, ugyanakkor nagyon egyedi és értéket közvetítő estének lehetett mindenki szem és fültanúja! Bízunk benne, hogy máskor is lesz…

Pál Feri atyával zárult a tavaszi előadásturnénk a Művészetek Háza, Pilisvörösvár intézményben. A 16 eseményből álló előadás-sorozat utolsó előadását közel 400 ember hallgatta. Feri atyától másfél órában hallhattuk a Belső béke a viharos időkben című szórakoztató, de egyben építő tartalmú gondolatokat, amelyek ismét hatalmas sikert arattak. Az előadás létrejöttét támogatták:

Az őszi Bagdy Emőke-előadás után a tavaszi előadásturnénk során is visszatértünk Szolnokra, ahova ezúttal Berecz Andrásnak szerveztünk előadást a Tiszaliget sétányon lévő Szolnoki Campus nagy előadójába. A több mint 300 ember hallhatott számos tréfás, de egyben bölcsességekkel teli történetet, anekdotát, Berecz András énekét, de volt közös éneklés és közös "varázslat"…

Az előadás előtt két hónappal már elfogyott a 400 darab jegy Pál Feri atya, mentálhigiénés szakember Belső béke a viharos időkben című előadására, amelyet ezúttal Szigetszentmiklósra, az Ádám Jenő Általános Iskola hangversenytermébe vittünk el. Nem a véletlennek tudható be a nagy érdeklődés, hiszen Feri atya előadásában úgy boncolgat nagyon fontos…

Méghozzá dr. Zacher Gábor főorvos előadásával. Bár alapítványunknak Zalaegerszegen is vannak aktív segítői, történetünk során most először szerveztünk előadást a zalai megyeszékhelyre. A főszereplő ezúttal Zacher Gábor volt, akit toxikológus, addiktológus főorvosként, mentősként is ismerhetünk, de az egészségügyről és a hazai társadalom egészségi állapotáról megfogalmazott markáns véleményét is gyakran hallhatjuk.

Nagy érdeklődés közepette érkeztünk el tavaszi előadás-sorozatunk újabb állomásához, amely ezúttal a dunaharaszti József Attila Művelődési Ház volt. Közel háromszáz fő hallhatta Kossuth-díjas ének- és mesemondónkat, Berecz Andrást, akinek a kacagtató történetei ezúttal is könnyek litereit fakasztották ki a közönségből.

Közel 400 ember fogadta Berecz Andrást az egri Egyetemi Rendezvényközpontban, ahol felemelő és egyben humoros élményben lehetett része mindenkinek. Tréfás mesékbe, történetekbe csomagot bölcsességek sokasága mellett Berecz András még közös éneklésre is rábírta a közönséget, akik hosszú vastapssal köszönték meg az estét.

Tavaszi előadássorozatunk következő állomásán Kecelre vittük el Rékasi Károly Petőfi-estjét. Kecel Összeköt Egyesülettel közösen szervezett este apropóját nagy költőnk születésének 200. évfordulója adta. A Városi Könyvtárba és Művelődési Házba szervezett estén a körülbelül 200 fős közönség alapítványunk A csodálatos Kárpát-medence c. vándorkiállításunkat is megtekinthette.

Nógrád megyében Szécsény után Balassagyarmatra is elvittük Berecz Andrást, ahol a szokásos tréfás mesék és történetek ezúttal is felvidították a közönséget. A Kossuth-díjas előadóművésztől most is sok érdekes, kacagtató történetet és gyönyörű népdalokat hallhattunk. Egy vidám, ugyanakkor nagyon egyedi és értéket közvetítő estének lehetett mindenki szem és fültanúja!