Barion Pixel

Előadásaink

    Orosházán is telt ház várta Pál Feri atyát!

    2025. december 09.

    Alapítványunk őszi előadássorozatának záró alkalmának az orosházi Petőfi Kulturális Központ Színházterme adott helyet. Az előadáson Pál Feri atya számos személyes történetet és tapasztalatot osztott meg, amelyekkel azt próbálta szemléltetni, hogy hogyan éljünk úgy, ahogy érdemes. Mindezt természetesen a tőle megszokott humorral adta elő. A tavaszi félévben is folytatódnak az előadásaink,…

    Gödöllőn is nagy sikert aratott Berecz András előadása

    2025. december 05.

    Több mint 300 ember hallgatta nagy mesemondónk és történetmesélőnk előadását a gödöllői Tudástranszfer Központ nagytermében, ahol tréfás andekdoták, tanulságos mesék, személyes történetek és persze több nóta is elhangzott, sőt közös éneklés is volt a közönséggel. A vidám hangulatú este elszórakoztatta a kicsiket és nagyokat egyaránt, de útmutatót is adott a…

    Nagy érdeklődés mellett zajlott Pál Feri újabb dunaharaszti előadása

    2025. december 02.

    Dunaharaszti műsoraink szervezésekor rendre a sportcsarnok impozáns épületét szoktuk kibérelni, hiszen a helybéli és környékbeli nézőink száma rendszeresen hat-hétszáz főt tesz ki. Bagdy Emőke és Steigervald Krisztián előadásai után már második alkalommal vittük el a városba Pál Feri atya, mentálhigiénés szakember előadását, amelynek címe ezúttal „Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy,…

    2 nap, 2 sikeres előadás Zacher Gáborral

    2025. november 23.

    A héten két, egymás követő napon tartottunk előadást Dr. Zacher Gáborral. Előbb Tapolcán telt ház előtt, majd másnap, Pilisvörösváron 300 fős közönséggel zajlott le az esemény. A fiatalkori élményeitől kezdve, az orvosi pályaválasztás, a baleseti sebészeti és toxikológus esetein keresztül, egészen a nyugdíj eljöveteléig mesélt élményeket, történeteket „az ország toxikológusa”.…

    Telt házas Steigervald Krisztián-előadás Tatabányán

    2025. november 20.

    Tatabányán, A Vértes Agorájában láttuk vendégül Steigervald Krisztián generációs oldala generációkutatót, ahova már hónapokkal az előadás előtt elkelt mind a 441 jegy. A jó hangulat most sem maradt el: Krisztián közvetlen stílusa és humoros példái mellett bemutatta, hogyan változott a régi, lassú gyermekkor a mai felgyorsult, sokszor eltávolodó gyermekkorrá. Kiemelte…

    Újabb Márai-est – ezúttal Pécsen!

    2025. november 14.

    Ismét nagy örömmel szerveztük meg Rékasi Károly színművész előadói estjét, amelyet most Pécsen, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában hallhatott a közönség. A Márai Sándor önéletrajzi írásaiból összeállított műsor ismét bebizonyította, milyen hatással tud lenni a hiteles, lélekkel átitatott színpadi jelenlét. Rékasi Károly megidézte Márai alakját, életének küzdelmes és sokszor…

    Újabb Pál Feri előadás, újabb értékes pillanatok

    2025. november 07.

    Több mint 400-an vettek részt Pál Feri atya kazincbarcikai előadásán, a Don Bosco Sportközpontban, ahol a nevetésből és a megindító szavakból nem volt hiány. Érdekesebbnél érdekesebb élettörténetek mentén merült fel életünk értelmének kérdése, legmélyebb vágyaink, vagy épp a lényeglátó gondolkodás témái. Szó esett még az életcél és életvezetés kettőséről, illetve…

    A Gyimesekbe vittük el Tóth Péter Lóránt előadásait

    2025. november 03.

    A „hármas” szám a múlt-jelen-jövő egységét, az inspirációt és a növekedést szimbolizálja. Ezért Tóth Péter Lóránt versvándor és Alapítványunk e hármas egység mentén a távoli Gyimesek három településére látogatott: Gyimesfelsőlokra, Gyimesközéplokra, és Gyimesbükkbe. A gyimesfelsőloki „Sáj-sziget” a kárpát-medencei magyarság olyan különleges helyszíne, ahová Antal Tibor csángó népdalénekes szervez kulturális programokat…

    Szívből jövő ünneplés és felhőtlen jókedv Jászberényben Berecz Andrással!

    2025. október 31.

    Sokan gyűltünk össze a jászberényi Ifjúsági Házban, hogy együtt töltsünk egy felejthetetlen estét Berecz Andrással – mesékkel, dalokkal és nevetéssel. Az alkalom különlegességét az is fokozta, hogy András éppen aznap ünnepelte születésnapját, így nemcsak mi, hanem a közönség is ajándékokkal és tortával készült. A ház zengett a nevetéstől, András történetei…

    Nagy siker volt Steigervald Krisztián előadása Cegléden

    2025. október 30.

    Október 28-án Steigervald Krisztián generációkutató előadását vittük el a ceglédi Kossuth Lajos Művelődési Házba, ahol közel 450 ember töltötte meg az előadótermet. Krisztián egyedi humorának köszönhetően jó hangulatban repült el a közel kétórás performansz. A résztvevők egy interaktív előadás keretein belül kaphattak képet a gyermekek idegrendszeri fejlődéséről, az eltanult viselkedési…

    Történelem, fikció és hősök – beszélgetés Bán Mórral

    2025. október 28.

    Hogy jelent meg a 8. osztályos Bán Mórnak a novellája a megyei lapban? Mi motiválta, hogy a fantasyk és sci-fik után a történelmi regény műfajába felé forduljon? Miért pont a Hunyadiak koráról ír regénysorozatot? Mennyi a fikció és mennyi a valóság a műveiben? Miben kérték ki a véleményét a Hunyadi-sorozat…

    Márai-est Debrecenben

    2025. október 19.

    Alapítványunk első alkalommal működött közre Rékasi Károly produkciójának, a Márai-estnek a megvalósításában, és örömmel mondhatjuk, hogy megtelt a Debreceni Református Egyetemi Templom nézőtere. A közönség feszült figyelemmel hallgatta Márai Sándor életének fordulatos, sokszor megrendítő történetét – a világháború borzalmaitól kezdve a cenzúra évein, az emigráció magányán át egészen az író…

    Inspiráló gondolatok és mély tanulságok Pál Feri atya kiskunhalasi estjén

    2025. október 15.

    Nagy öröm számunkra, hogy őszi előadás-sorozatunk újabb állomását is ekkora érdeklődés övezte. A Dékáni Árpád Technikum Sportcsarnokában közel félezren hallgatták meg Feri atya legújabb előadását, amely sokak számára mélyen elgondolkodtató és inspiráló élményt jelentett. Az este során Feri atya arról beszélt, hogyan találhatjuk meg életünk valódi értelmét, és hogyan élhetünk…

    Fontos gondolatok és szórakoztató történetek Stiegervald Krisztiántól Nyíregyházán

    2025. október 13.

    Ebben a félévben is – más előadóink mellett – folytatjuk a közös munkát Steigervald Krisztián generációkutatóval, mert úgy gondoljuk, hogy az általa átadott tudás által az emberek képesek jobban megérteni, elfogadni egymást. Ezúttal Nyíregyházára, a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermébe vittük el őt, ahol 400 ember hallgatta érdekes, tanulságos és elgondolkodtató…

    A harmadik móri Pál Feri-előadásunk is több száz érdeklődött vonzott

    2025. október 09.

    Alapítványunk évek óta szervezi kulturális-ismeretterjesztő előadásait szerte az országban. Általában – nem meglepő módon – azt tapasztaljuk, hogy minél kevesebben laknak egy településen, annál kevesebb nézőre számíthatunk. A mindössze 13 ezer fős Mór városa azonban kivételnek számít, hiszen évről évre sok százan jönnek el innen és a környező falvakból, hogy…

    Ismét telt ház Esztergomban Pál Feri atyával!

    2025. október 01.

    Nagy öröm számunkra, hogy őszi előadás-sorozatunk első állomása is óriási érdeklődés mellett zajlott. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola dísztermében több mint 320 résztvevő hallgatta meg Feri atya legújabb, számára is különösen fontos előadását: „Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?” Feri atya az est során arról…

    Több mint 400 fő hallgatta Steigervald Krisztiánt Egerben

    2025. június 30.

    Alapítványunk 2025-ös tavaszi-nyári előadássorozatának utolsó állomása Eger volt, ahol Steigervald Krisztián generációkutató tartott inspiráló és elgondolkodtató előadást. Krisztián előadásai nemcsak érdekesek, hanem rendkívül hasznosak is: segítenek jobban megérteni a különböző korosztályok gondolkodásmódját, viselkedését – legyen szó gyermekeinkről, szüleinkről vagy épp munkahelyi kapcsolatainkról. Az egri esten több mint 400 fő vett…

    Fergeteges Berecz András-est Szegeden

    2025. május 28.

    Második alkalommal szerveztünk előadást Kossuth-díjas ének- és mesemondónknak, a Nemzet Művészének a napfény városába. A három évvel ezelőtti esemény helyszíne is az Egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja volt, idén azonban a nagy érdeklődésre tekintettel a legnagyobb termet kellett kibérelnünk, hogy mindenki elférjen. A hallgatóság ezúttal is kiválóan szórakozott…

    Újra telt ház várta Siófokon Pál Feri atyát

    2025. május 14.

    Egy év után tért vissza Siófokra Pál Feri atya, ahol közel 600-an hallgatták a Kiss László Sportarénában – és talán egy kicsit más emberként távoztak. 
Mert van, amikor nyersz egy olimpiát, mégsem vagy boldog… és van, amikor reggel rántottát sütsz a fiadnak, és attól lesz értelme mindennek.
 Van, aki a…

    Elgondolkodtató és szórakoztató – Érden jártunk Zacher Gáborral

    2025. május 12.

    Milyen előnyökkel és hátrányokkal járt Zacher Gábor életében a közszereplés? Mit kritizál a nemrég elfogadott energiaital szigorítás kapcsán? Miért nehéz érvelni a legújabb dohányzási szokások, így az Elf Bar vagy épp a Poco Bar használata ellen? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jártunk közbe Zacher doktor úrral az érdi Szepes Gyula…

    Gyöngyösön is kicsinek bizonyult a terem Pál Feri atya új előadására

    2025. május 07.

    Immár harmadik alkalommal szerveztünk a Mátra Kapuja Egyesülettel Gyöngyösön Feri atyának előadást. Most másfél hónappal az esemény előtt fogytak el a jegyek és telt meg a MATE közel 400 fős terme. Új előadásában Feri atya az élet értelmének keresését járta körbe, konkrét példákkal bemutatva, hogy egyes emberek mit keresnek, miként…

    Egy felemelő este Dombóváron

    2025. április 16.

    Dombóváron, a Szent Orsolya Iskolaközpontban folytatódott tavaszi előadás-sorozatunk, ahol Pál Feri atya „Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?” című előadása egy másfél órás, mélyre ható lelki utazásra hívta a hallgatóságot. A közel 350 fős közönség nyitott figyelemmel fordult Feri atya felé, aki arra biztatott minket: ne féljünk szembenézni valódi…

    Telt házas előadás Zacher Gáborral Győrben

    2025. április 14.

    Miért csak harmadjára vették fel az orvosi egyetemre Zacher Gábort? Miért mindig őt találja meg a média, ha függőség kapcsán kell valakit megszólaltatni, miközben ő nem is addiktológus? Miért nincsenek csodamondatok a neveléskor, de mi az, amivel mégis lehet hatni a gyermekünkre a különböző szerek kapcsán? Sok más mellett ezekre…

    Telt ház fogadta Berecz Andrást Kecskeméten

    2025. április 10.

    Második alkalommal szerveztünk előadást Berecz Andrásnak Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztermében, ahol ezúttal is remek hangulat fogadta a Kossuth-díjas ének- és mesemondót. A 380 fős közönség már az első perctől kezdve együtt élt az előadással: nevetés, közös éneklés és meghatottság váltotta egymást a teremben. A Kárpát-medence történetei, az emberi szó…

    800 ember várta Steigervald Krisztiánt Dunaharasztiban

    2025. április 07.

    Ismét sikerült megtölteni a Dunaharaszti Sportcsarnok lelátóit és székeit szombaton Steigervald Krisztián előadására, ahol is a generációk közötti különbségek világába kalauzolta el az előadó a figyelmes hallgatóságot. Az est végére számos konkrét példával bemutatva illusztrálta Steigervald Krisztián, hogy a generációs megközelítés miért adhat egy új nézőpontot az emberek megértéséhez, hogyan…

    Esztergomban is nagy sikert aratott Rékasi Károly Wass Albert-estje

    2025. április 07.

    Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola dísztermében csendült fel Wass Albert szívbemarkoló és örökérvényű gondolatainak visszhangja, Rékasi Károly előadásában. A „Szerelmem, Erdély” című irodalmi est ezúttal is mély nyomot hagyott a közönségben. A közel 250 fős közönség nagy figyelemmel hallgatta a művészt, aki mély átéléssel tolmácsolta Erdélyhez,…

    Korábbi cikkeinkÚjabb cikkeink

    Projektjeink

    Előadásaink

    Karitatív tevékenységünk

    Pályázataink, versenyeink

    Ajánlók

    Közösségépítés

    Megemlékezések

    Egyéb