Közösségépítés
Második alkalommal került megrendezésre a nyári tábor, amelynek szervezésében a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány is részt vett. Az egész Kárpát-medence területéről találkoztak itt újra barátok, mindenki megtapasztalhatta azt a remek hangulatot, amely jellemzi az eseményt, ráadásul lengyel és bolgár fiatalok is megtiszteltek minket jelenlétükkel.
Első alkalommal vett részt a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy vezetőképző megszervezésében, melynek célja, hogy felkészítsük a közélet iránt érdeklődő fiatalokat az előttük álló kihívásokra, és olyan tudást adjunk nekik, melyeket későbbiekben is hasznosítani tudnak.
A Bács-Kiskun megyei Kecelen, disznóvágás és csapatépítő rendezvényt szerveztünk nemzetben gondolkodó fiataloknak. A tartalmas, szórakoztató programoknak köszönhetően sikerült összekovácsolni a Borsodból, Somogyból és az ország más pontjaiból érkező fiatalokat és lengyel vendégeinket is.
Első alkalommal vállalt részt a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy nyári tábor megszervezésében Keszthelyen.
