Alapítványunk első alkalommal működött közre Rékasi Károly produkciójának, a Márai-estnek a megvalósításában, és örömmel mondhatjuk, hogy megtelt a Debreceni Református Egyetemi Templom nézőtere.
A közönség feszült figyelemmel hallgatta Márai Sándor életének fordulatos, sokszor megrendítő történetét – a világháború borzalmaitól kezdve a cenzúra évein, az emigráció magányán át egészen az író belső küzdelmeiig.
Rékasi Károly előadása mély emberi érzékenységgel és hiteles átéléssel idézte meg Márai alakját, aki a nemzetétől elszakítva sem tudott elszakadni magyarságától.
Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek rajta!












