Táncház a hagyományőrzés és a közösségépítés jegyében

Nagy siker volt az első táncházunk! Lelkes fiatalok kezdeményezését felkarolva és velük együttműködve táncház szervezésbe kezdtünk Budapesten az V. kerületben. Nagy várakozással és izgalommal tekintettünk az első alkalomra, hiszen nem tudhattuk, hogy milyen lesz az érdeklődés a kezdeményezésünkre. Szerencsére az alkalom felülmúlta a várakozásainkat, és mind létszámban, mind hangulatában egy…

Örömmel jelentjük be, hogy február hónaptól Budapest belvárosában havi egy alkalommal táncházat indítunk lelkes fiatalokkal együttműködve, az ő kezdeményezésüket felkarolva és támogatva. A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány minden tevékenységét áthatja a múltunk értékeinek ápolása és továbbörökítése, csakúgy, mint azon fiatalok összefogása, akik nyitottak erre az értékrendre. Ez a mostani táncházas…