Barion Pixel

Ott, ahol a múlt él – tanulmányi verseny – Versenyszabályzat, versenykiírás

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány immár ötödik alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei tanulmányi versenyét középiskolás diákok számára. Az „Ott, ahol a múlt él – Barangolás a magyar emlékezet földjén” című verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a magyar történelem és emlékezet kiemelt helyszíneit, épített örökségeit, valamint az ezekhez kapcsolódó eseményeket és személyeket.

A háromfordulós verseny során az emlékezetpolitika, a helytörténet, a nemzeti összetartozás és a közösségi identitás kérdései kerülnek előtérbe. A résztvevők nemcsak lexikális tudásukat bővíthetik, hanem kreativitásukról, kutatómunkájukról és csapatmunkájukról is tanúbizonyságot tehetnek.

I. Jelentkezés és részvétel

Kik jelentkezhetnek?
A versenyre háromfős csapatok jelentkezhetnek, akik a 2025/26-os tanévben középiskola 10-11. évfolyamára járnak.*

*A csapattagok nem feltétlenül egy osztályból vagy évfolyamból kell, hogy érkezzenek. Arra is van lehetőség, hogy a három fő közül egy diák a 12. évfolyamba járjon.

Felvidéki csapatok esetében:
– Középiskola, hagyományos gimnázium: 1-2. évfolyam
– Nyolcosztályos gimnázium: 6-7. évfolyam
– 1 fő „végzős” (3. vagy 8. évfolyamos) csatlakozhat.

Ez biztosítja, hogy minden résztvevő országban azonos korosztályú diákok mérhessék össze tudásukat.

Nevezés menete:
A jelentkezés a nevezési űrlap kitöltésével, valamint a felkészítő tanár elérhetőségének megadásával válik véglegessé.

Nevezési határidő: 2025. november 17. (hétfő) 23:59

Nevezési díj: nincs

II. A verseny felépítése
1. forduló – Online kvíz
Időpont: 2025. november 24–30.
Az első fordulóban a csapatok egy 50 kérdésből álló online tesztet töltenek ki. 

A kérdések témakörei:

   – A Kárpát-medence híres történelmi emlékhelyei (várak, csataterek, templomok, kastélyok, emlékművek)
   – Ezekhez kapcsolódó események és személyiségek
   – Földrajzi elhelyezkedés, történeti korszakok
   – Nemzeti emlékezet szempontjából kiemelt jelentőségük

A feladatsor változatos formában készült (feleletválasztós, párosító, térképes, sorrendezés stb.).

Továbbjutás: az elért pontszámok alapján a legjobb 50 csapat kerül a második fordulóba. Pontegyenlőség esetén a kitöltési idő dönt.

Eredményhirdetés: 2025. december 1. (hétfő), online

2. forduló – Prezentáció

Feladat: egy szabadon választott történelmi emlékhely bemutatása kreatív, élményszerű prezentáció formájában (pl. PowerPoint, Google Slides, PDF).

Terjedelem: legfeljebb 20 dia, gazdag vizuális tartalommal.

Értékelési szempontok:
– Történelmi hitelesség
– Egyediség, kutatómunka mélysége
– Kreativitás és megvalósítás minősége
– Nyelvi igényesség, világos szerkezet

A zsűri a legjobb 10 csapatot juttatja a döntőbe.

Leadási határidő: 2026. február 7. (szombat) 23:59
Eredményhirdetés: 2026. február 28. (szombat), online

3. forduló – Döntő
Időpont:
 2026. március 27.
Helyszín: Budapest

A döntőben a legjobb 10 csapat vesz részt személyes jelenléttel. A feladatok célja, hogy a diákok ne csupán tudásukat, hanem kreativitásukat, problémamegoldó képességüket és csapatmunkájukat is bizonyíthassák.

Díjazás (csapatonként)
  1. helyezett: 250.000 Ft értékű ajándékcsomag
  2. helyezett: 200.000 Ft értékű ajándékcsomag
  3. helyezett: 150.000 Ft értékű ajándékcsomag
A 4–10. helyezett csapatok kisebb értékű ajándékcsomagban részesülnek.

Minden döntőbe jutó csapat oklevelet kap.

III. Egyéb információk:

További részletek és a nevezési űrlap: www.fiatalokanemzetert.hu/tanulmanyi-verseny2025
Kapcsolat: info@fiatalokanemzetert.hu
+36 20 570 9244

Adatkezelés: a nevezők a jelentkezési űrlap kitöltésével hozzájárulnak személyes adataik kezeléséhez.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról