2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!
Kulturális és lelki örökségünk ápolása, továbbadása egészségünk záloga. Múltunkban gyökerező jelenünk a jövőnk legerősebb tartópillére. Állandóan jelenvaló, az egyes generációk értelmezésében újra feléledő és újjászülető népmeséink fényes példái az átörökítésnek, a túlélésnek. Bennük rejteznek kincseink és titkos erőink.
A mindig sikeresen küzdő mesehősök példáját követte Benedek Elek, aki egyszerre volt újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó. Egyik legjelentősebb magyar mesegyűjtőként korának igényeire és lehetőségeire válaszul írásban rögzítette örökségünk egy részét. Gyűjtő és alkotó munkája példaképünk a felelősségteljes nevelés és szellemi örökségünk ápolása terén. Elek apó születésének napján a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére rendezzük immár hetedszer hetedhét országra szóló ünnepünket, „A népmese napját”.
A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt. Nem ismerik még nyelvtani szempontból sem, mert egész egyszerűen nincs szavuk rá. A magyar népmese gazdagsága, játékossága egészen egyedülálló. Kifejeződik benne az igazságba vetett hit, a játékosság, a csoda öröme, a kaland szeretete, mindaz, ami az elbeszélésben gyönyörködtetni tudja az ismeretlen világot ismerni áhító hallgatót.
A népmese lelkünk tápláléka, amely a súlyosabb ráébredéseknél a lelket csodákkal könnyíti, a nehézségeknél rejtett segítőket ad, és a mindennapok szigorára a határtalan szabadsággal felel. Szabadságunk van abban, hogy a mese szövetébe rejtező örökségünkből és táplálékunkból mennyit és mit látunk meg. Ha felülünk a népmese táltos lovára, megmutatja, mit kell tennie a szerencséjét keresőnek, az elüldözöttnek és annak, aki valaminek híján van. A mesehősök figyelő szemmel és nyitott szívvel haladnak útjukon, akárcsak a rácsodálkozó és útját kereső gyermek. Ha így hallgatjuk a mesét, saját csodatevő segítőinket találjuk meg benne. A legapróbb mesehallgatók, a kamaszok, a szülők és nagyszülők számára mindennapi táplálék a mese, ugyanakkor pótolhatatlan és utánozhatatlan élményt adó utazás.
(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg fiatalok bevonásával.
