Kezdeményezésünk célja – Alapítványunk alapértékeivel összhangban -, hogy egyszerre fejlesszük a tudásunkat és építsünk közösséget. A versenyen való részvétel mindkettőt szolgálta, hiszen a nevezők a méltán népszerű kvízjátékban mérhették össze tudásukat, fejleszthették magukat.
A verseny elindításának a szomorú vírushelyzet adott plusz indokot, amelyet mindannyiunknak el kell viselni. A játékban való részvétel abban is segített, hogy a kényszerűségből otthon töltött időt is hasznosan, magunkat fejlesztve és új kapcsolatokra nyitottan töltsük el.
A három dobogós értékes könyvutalványokkal gyarapodott, amelyek hamar gazdát is cserélnek, ugyanis egy olyan szervezetnek ajánlották fel, ahol nagyon jól fog jönni, így a Voneszo Alapítványon keresztül egy gyermekotthon tudja majd hasznosítani a megvásárolt könyveket.
Köszönjük a részvételt minden játékosnak, bízunk benne, hogy az agytorna mellett sikerült új kapcsolatokra is szert tenniük!