Barion Pixel

Tudatos fellépés – 50 ifjúságsegítő tréningje Keszthelyen

„Tudatos fellépés – társadalmi szerepvállalás erősítése az ifjúsági szektorban” című Erasmus+ projektünk keretében hatnapos ifjúságszakmai tréninget szerveztünk Keszthelyen, amelyen 50 ifjúságsegítő vett részt Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Muravidékről.

A programot a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány az erdélyi Vigyázó Egyesülettel, a felvidéki Honti Kaszinóval, a vajdasági Nyers István Akadémiával és a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezettel közösen valósította meg.

A szakmai programot Bálega János, Csepregi Kinga és Vitéz András vezette. A hat nap során a résztvevők elsősorban azzal foglalkoztak, hogyan tudják hatékonyabban megszólítani, aktivizálni és bevonni a fiatalokat a közösségeiket érintő ügyekbe. A nemformális módszerekre épülő tréningeken szó esett többek között az önkéntesek toborzásáról és megtartásáról, a közösségépítésről, a fiatalok mentorálásáról, a társadalmi bázis erősítéséről, valamint a civil szervezetek fejlesztéséről. A résztvevők számos új ismerettel és olyan gyakorlati módszerrel gazdagodtak, amelyeket saját szervezetük mindennapi munkájában is hasznosítani tudnak.

A tanulás mellett természetesen a közösségépítés sem maradt el: kulturális est, kvízest, bajnokságok, társasozás, borkóstoló és további közös programok tették színesebbé a Keszthelyen töltött napokat. A résztvevők egy profi csapat által vezetett tutajépítő versenyen is próbára tehették kreativitásukat és együttműködésüket, az elkészült tutajokat pedig a vízen is tesztelték. A programok nemcsak közös élményeket adtak, hanem tovább erősítették az öt régióból érkező ifjúsági szakemberek közötti kapcsolatokat is.

A projekt részeként egy önkéntességgel foglalkozó Kisokos is készül online és nyomtatott formában, amely a megszerzett tudás továbbadását segíti majd.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg (2025-3-HU01-KA153-YOU-000370401).

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról