Barion Pixel

Tatán is megvalósult médiatudatosságot erősítő foglalkozásunk!

Médiatudatosságot fejlesztő programsorozatunk legújabb állomása Tatán, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban valósult meg. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy a fiatalok hiteles, gyakorlatorientált formában ismerkedjenek meg a média működésével, a tudatos médiafogyasztás alapjaival, valamint a manipuláció felismerésének módszereivel.

A program egy kvízjátékkal indult, amely során a diákok játékos formában tesztelhették tudásukat a média világáról – a helyes válaszokat pedig ajándékkal jutalmaztuk.

A fő előadást ismét Pelle Veronika tartotta, aki bemutatta a közösségi média és a rendszeres telefonhasználat hatását a mindennapi életre, és arra ösztönözte a résztvevőket, hogy tudatosan használják őket.

Külön örömünkre szolgált, hogy meghívott vendégként három médiaszakember is elfogadta a felkérésünket: Petzke Ferenc, Drekszler Anna és Somhegyi Kitti, mindannyian a Tatai TV munkatársai. A vendégek betekintést engedtek a helyi televíziózás kulisszái mögé, meséltek saját tapasztalataikról, valamint statisztikákat, szakmai tudnivalókat és tanácsokat is megosztottak a résztvevőkkel.

A tanulók érdeklődő és aktív hozzáállása, valamint az előadó, illetve a vendégek elhivatottsága hozzájárult ahhoz, hogy a foglalkozás ismét valóban tartalmas legyen.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról