Barion Pixel

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.

Az Európai Unió által támogatott, Fiatalok az értékteremtő médiáért II. projektünk keretén belül készítettünk egy kvízt is az emléknapra.