Barion Pixel
szovjet
Az Országgyűlés 2012-ben határozott arról, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból. Arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akiket a második világháborút követően 5-25 évre száműztek a Gulág rabtelepeire a magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján.

A Gulág létrehozása, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásos hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva „a nép ellenségének” minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az „elszigetelés” és a kényszermunka volt.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az Igazságügyi Népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó „emberanyagot” biztosítsanak a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből – Glavnoje Upravlenyije Lagerej – származik a Gulág kifejezés.

Már 1944 előtt is került néhány száz magyar – csaknem kivétel nélkül emigráns kommunisták – ezekbe a táborokba. A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték a megpróbáltatásokat az embertelen körülmények között. Egy 1949. évi szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539 főben adta meg, egyharmaduk civil volt. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, s nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.

A túlélők legnagyobb része 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a Gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

 
(MTI alapján)
 
Tisztelettel adózunk mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.