A „Médiatudatosság a közösségi média korában” projektünk negyedik állomásához érkezett, ez alkalommal a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium AJTP Kollégiuma adott otthont ennek a fontos eseménynek.
A program célja, hogy a 14-18 év közötti fiataloknak segítsünk eligazodni a hagyományos és közösségi média világában, és olyan hasznos tudással ruházzuk fel őket, amely a jövőben támogatja őket a tudatos médiahasználatban.
Ahogy korábbi alkalmainkon, ezúttal is egy kvízjátékkal indítottunk, ahol a jól szereplő diákok ajándékot nyerhettek. Ez alkalommal is Pelle Veronika volt az esemény fő előadója, aki a Corvinus Egyetemen oktat médiaismeretet és emellett az NMHH szakértője. Interaktív előadásban volt szó a mobilhasználati időről, a fake news veszélyeiről és a képernyőidő csökkentéséről. A hasznos tanácsokkal tarkított, érdekfeszítő előadás után következett egy szórakoztató vitajáték, ahol a diákok olyan témákkal kapcsolatban vitázhattak egymással, mint például élet a közösségi médiával vagy anélkül és az állhírek kiszűrésének lehetőségei.
Az este végén pedig a diákok kiscsoportos beszélgetésen vehettek részt meghívott vendégeinkkel. A beszélgetés keretében az előadók megoszthatták a fiatalokkal tapasztalataikat a média világával kapcsolatosan.
A nyíregyházi alkalmon vendégeink voltak:
– Z. Pintye Zsolt: Nyíregyházi TV, szerkesztő-riporter,
– Nyéki Zsolt: több évtizedes múlttal rendelkező újságíró,
– Hájer Zsigmond: televíziós sportújságíró, riporter
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki aktív részvételével segítette munkánkat, és hozzájárult ahhoz, hogy ez a program ne csak oktató jellegű, hanem szórakoztató is legyen. Reméljük, hogy az esemény segített a résztvevőknek abban, hogy tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a média világában.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.








