A projektünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a Kárpát-medence magyar népviseleteit, azok történetét és kulturális hátterét. Alább a matyó népviseletről szóló részt olvashatjátok.
A „matyó” elnevezés három Borsod megyei település – Mezőkövesd, Tard és Szentistván – lakóit jelöli. Az alábbiakban a mezőkövesdi matyó viseletet mutatjuk be.
Bár a térség lakói szegényes körülmények között éltek, és sokan közülük summásmunkára kényszerültek, az öltözködésre mégis különös figyelmet fordítottak. Ünnepi ruházatukat gyakran díszítették csillogó, színes flitterekkel, fémszálas szalagokkal, úgynevezett „ragyogókkal”, melyre erőn felül költekeztek, így vált szállóigévé a mondás: „Hadd korogjon, csak ragyogjon.”
A túlzó költekezésnek egy papok vezetésével indított mozgalom vetett véget, melynek csúcspontjaként 1925. február 25-én (hamvazószerdán) máglyán égették el a ruhákról lebontott „ragyogókat”, továbbá a közösség szigorú normákat vezetett be – tilos volt arany-, ezüst paszományokkal díszített viseletben templomba lépni, szentségekhez járulni. Ez az esemény mérföldkő lett a matyó viselet történetében: a férfiak és nők által egyaránt hordott surc (kötény) meghatározó díszítőeleme a matyó hímzés lett, mely méltán került fel 2012-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
A matyó női szépségideál a magas, karcsú alkat volt, amelyet tudatosan kihangsúlyoztak az egyes viseletdarabok segítségével. A testhez simuló blúzok – mint a litya (hosszú ujjú női blúz) vagy a fellökő (rövid ujjú blúz) – kihangsúlyozták a derekat. A „fellökő” bő ujját papírral bélelték, hogy tartását megőrizze. Szoknyájuk hosszú, szinte bokáig érő volt, hímzett pántlikával díszítették, középig plisszírozták. Az alsószoknyákra varrt fodor hatására a felsőszoknyák harangformát vettek fel, amely lépés közben szépen hullámzott. A szoknya elé fekete surcot (kötényt) kötöttek, amelynek alsó részét dúsan kihímezték, rojtokkal látták el.
A matyó lányok hajukat befonták, hímzett pántlikával díszítették. A fiatalasszony „féketője” (főkötő) a fonott kontyra helyezett tok volt, melynek tetejét hímzett pántlikával, csipkével, selyemvirágokkal ékesítették. A kontytokot első gyermekük születéséig viselhették, ezt követően csavarítós kendőt (gyapjúbojttal díszített kendő) tettek a fejükre. A középkorú asszony fejviselete a sátoros kendő, mely drótvázra feszített, papírral bélelt, áll alatt megkötött rojtos kendő volt.
A matyó férfiak egyik jellegzetes viseletdarabja a hosszú, sok esetben térd alá erő, lobogós (bő) ujjú fehér gyolcsing, melynek ujját hímzéssel, valamint „cipós” horgolással díszítették, de az ing gallérján, elején is megjelentek a híres matyó virágmotívumok. Az inghez rojtos aljú, bő gatya társult, amely elé – a női viselethez hasonlón – szintén hímzéssel gazdagon díszített surcot (kötényt) kötöttek.
A matyó legények fejfedője is különleges formájú volt: magas, henger alakú, keskeny karimájú kalap, amelyet bársonyfoggal, hímzett szalaggal, madártollal díszítettek. Kissé félrebillentve viselték, a tarkón kalapgumival rögzítették. Ennek a Kárpát-medencében egyedi kalapformának az elterjedése egyes történetek szerint Kisbarczi községi bíróhoz köthető, aki állítólag alacsony termetét próbálta ilyen módon kompenzálni.
A népviseletek bemutatását és népszerűsítését célzó projektünk az Európai Unió támogatásával valósult meg.
