A projektünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a Kárpát-medence magyar népviseleteit, azok történetét és kulturális hátterét. Alább a széki népviseletről szóló részt olvashatjátok.
Szék Kolozsvártól északkeletre, a Mezőség szívében található A település híres volt sóbányáiról, de viselete is különleges jelentőséggel bír. A székiek hagyományos öltözködése egy XVIII. századi eseményhez, a tatárbetöréshez kapcsolódik, amely mély nyomokat hagyott a település történelmében.
A széki női viselet meghatározó színei a piros és fekete, melyek a tragikus 1717-es tatárbejárás emlékét őrzik. Augusztus 24-én Bertalan – vagy ahogy ők mondják, Birtalan – napján, a tatárok betörtek a városba, csaknem az egész lakosságát elpusztították vagy rabságba ejtették. A túlélők elhatározták, hogy a vér és a gyász szimbólumaként a piros és fekete színeket használják a női viseletben, valamint fekete alapú, hímzett virágokkal díszített kendőt kötöttek, nemcsak az asszonyok, hanem a lányok is. A székiek azóta is minden évben augusztus 24-én háromszori istentisztelettel és böjttel emlékeznek a megrendítő eseményre.
A női viselet egyik legismertebb darabja az ing, amelynek sajátos jellemzője, hogy bő, hosszú ujja keresztben, széles ráncokban hajtogatott. Az ing fölé fekete „fillentyűs lajbit” (mellényt) öltöttek, melyet a vállrészen rózsa díszített. Az öltözethez tartozott még a „zsalikendő” (rojtokkal díszített kiskendő), valamint a „farak”, egy pamutrojt, amely a derekat díszítette. Hidegebb időben a viseletet egy „rékli” (kis kabát) egészítette ki.
A felsing (szoknya) az alsó ruházat alapvető darabja, mely alá 2-3 alsószoknyát kötöttek. A felsing és a hozzá tartozó kötény egyaránt apró ráncokba volt szedve.
A széki csizmának az a különlegessége, hogy a sarkát piros és zöld tulipán díszíti, valamint a szárának tetején piros csík található. A szoknyának takarnia kellett a csizma szárát, mert úgy tartották, hogy ha a csizma piros színe kilátszik, akkor a lány csalogatja a legényeket.
A férfiak viseletében a fehér, kék és fekete színek dominálnak. A priccses nadrágot rézgombos szíjjal fogták össze, a bő ujjú ing fölé kék posztó lájbit (mellényt) vettek, amelyet szintén rézgombok díszítettek. A fiatalabb férfiak színes, az idősebbek fekete nyakkendőt viseltek. Nyáron lehajtott karimájú szalmakalapot hordtak, télen báránybőr kucsmát tettek a fejükre.
A széki viselet gazdag történelmi és kulturális jelentőséggel bír, és a helyi közösség számára az egyéni identitás kifejeződése.
A népviseletek bemutatását és népszerűsítését célzó projektünk az Európai Unió támogatásával valósult meg.











