A projektünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a Kárpát-medence magyar népviseleteit, azok történetét és kulturális hátterét. Alább a Dél-alföldi női népviseletről szóló részt olvashatjátok.
A Dél-Alföld Magyarország délkeleti részén elhelyezkedő tájegység, amely Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun vármegyéket foglalja magában, s amelynek kulturális központja Szeged volt. A fennmaradt viseletek és a tánckultúra szempontjából a szegedi nagytájon belül kiemelt jelentőségű Tápé és Apátfalva női öltözete.
Apátfalván a női viselet alapját a sokszoknyás öltözet adta, amely a környező falvakban „nagyfarként” vált ismertté. A helyi felfogás szerint nem a karcsúság, hanem a „dologra való”, erős asszony alakja számított szépnek. A 4–6 darab, ünnepi alkalmakkor akár 9–10 slingelt aljú alsószoknyára vett bő szoknyát 7–9 szélből varrták. A szoknya elé kezdetben egyszél anyagból készült, díszítetlen kötényt kötöttek, amely később keskenyebb lett, és aljára fodor került.
A fehér vászonból készült ingvállat rövid derekú pruszlik (mellény) egészítette ki, emellett jellegzetes felsőruhadarab volt a „testhönálló”: karcsúsított, derékban szabott blúz, magasan záródó nyakkal, amely derék alatt a szoknyára simult. Az apátfalvi viselet kedvelt anyaga volt a színváltó taft, amelyből nemcsak szoknyát, hanem kötényt és blúzt is készítettek. A lányok hajukat egy ágba fonva, széles pántlikába kötve viselték, míg az asszonyok számára a fityula, valamint utcai viseletként a selyem fejkendő hordása volt kötelező.
Tápé női viselete szerkezetében és díszítettségében számos ponton rokon Apátfalvával, ugyanakkor erőteljesebben tükrözi a szegedi nagytáj hatását. A nők az 1900-as évek elejéig 5–6 alsószoknyát hordtak, amelyek fölé bokán felül érő, bokros szoknyát vettek. Hétköznapokon blúzt, ünnepi alkalmakkor bársonyból, brokátból vagy selyemből készült, helyi elnevezéssel „testhönállót” viseltek, amelyet nagyméretű selyemkendőt és nyakra való kis selyemkendő egészítettek ki.
A lábbelik között mindkét településen fontos szerepet játszott a hímzett papucs. A szegedi papucs a Dél-Alföld egyik legismertebb viseleti darabja, amelynek készítése a török hódoltság koráig vezethető vissza. Jellegzetessége a magas sarok, a bársony papucsfej gazdag, növényi motívumokkal díszített hímzése, valamint az a sajátosság, hogy egy kaptafán készült, és csak viselés közben vált el jobb- és ballábasra. Erre utal a mondás: „a szegedi papucsnak nincs párja”.
A népviseletek bemutatását és népszerűsítését célzó projektünk az Európai Unió támogatásával valósult meg.
