A projektünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a Kárpát-medence magyar népviseleteit, azok történetét és kulturális hátterét. Alább a kazári népviseletről szóló részt olvashatjátok.
A palóc tájegységhez tartozó kazári viselet a mátraalji területek öltözetével mutat rokonságot. A hagyományos paraszti öltözködés elemeit magában hordó, de a korabeli divat és a kereskedelem adta lehetőségek hatására egyre gazdagabban díszített viselet a XX. század első felében élte virágkorát, de lakói a mai napig büszkén öltik magukra népviseletüket.
A kazári női viselet jellegzetességét a vállat hangsúlyozó bő ingujj és vállkendő, a térd alá érő és a csípőt kerekké formáló sok szoknya és a csizma határozza meg.
A pendely fölé 5-6 vasalt kikeményített alsószoknyát vettek fel, erre került a lajbitos szoknya, mely nevét a szoknyarészhez varrt lajbiról (mellényről) kapta. A szoknya elé gangát (vászon anyagú díszített kötény) kötöttek, melyet subrikálással, hímzéssel díszítettek.
A lányok fejviselete a bársonynak nevezett hajpánt volt, míg az asszonyok életkor és alkalom szerint változó féketőket hordtak. A legdíszesebb a 30 éves korig nagyünnepeken viselt, több részből álló nagyfékető volt, a kisféketőket közvasárnapon hordták. A 30 éven felüli asszonyok több rétegben megkötött és díszített kendőt viseltek.
A főkötő alá az asszonyok kontyot készítettek, melyet különleges, piskóta alakú réz kontyvassal rögzítették. A kontyvas a vőlegény ajándéka volt a menyasszonynak, belegravírozva a lány nevét és a házasságkötés évét.
A kazári férfiak nagyon hamar kivetkőztek, az 1910-es években „a bánya vitte el a viseletet”- így tartották a helybeliek, ugyanis a rojtos szélű vászon bőgatyát a salgótarjáni szénmedence bányáiban dolgozó férfiak a polgári szabású szövet-, ill. kordbársony nadrágra és kabátra cserélték le. A vászon, mellrészen merkeléssel (keresztöltéssel történő hímzéssel) díszített ing felett fekete posztóból készült, zsinórozással és díszgombokkal gazdagon díszített lajbit viseltek.
Lábbelinek jellemzően kemény szárú bőrcsizmát hordtak, kalapjuk posztókalap volt.
A viselethez kapcsolódó szigorú szabályrendszer és a ruhadarabok sokfélesége a kazári paraszti kultúra gazdagságát és alkalmazkodóképességét tükrözi, amely a mai napig fontos része a helyi hagyományőrzésnek.
A népviseletek bemutatását és népszerűsítését célzó projektünk az Európai Unió támogatásával valósult meg.








