A projektünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a Kárpát-medence magyar népviseleteit, azok történetét és kulturális hátterét. Alább a sárközi viseletről szóló részt olvashatjátok.
Sárköz a Szekszárdi-domboktól a Dunáig terjedő terület, amely egykor mocsaras, sáros vidék volt. A vízrendezés után a földeket termékeny szántókká alakították és a jól gazdálkodó sárközi emberek munkája látványosan megmutatkozott a falvak fejlődésében, így a viselet gazdagságában is. Az ország egyik legpompásabbnak mondott viseletét jellemzően Decs, Sárpilis, Báta, Őcsény és Alsónyék települések őrzik.
Sárközben nemcsak a nők, hanem a férfiak is nagy gondot fordítottak a megjelenésükre. Akadt olyan férfi, aki naponta többször is átöltözött vagy lecserélt egyes ruhadarabokat. A sárközi férfiak az ingjüket nem tűrték be a nadrágba, hanem kívül hagyták, így látszódott annak csipkés széle. Erre vették fel a pruszlikot (mellényt), amelynek álló gallérja volt. Nadrágjuk sötétkék vagy fekete posztóból készült, zsinóros díszítéssel.
A női viselet erősen különbözött az életkor és a családi állapot szerint. A fiatal lányok élénk, színes ruhákat viseltek (főként pirosat és tarkát), míg az idősebbek fokozatosan elhagyták a színeket. Negyven éves kor felett a piros már nem illett, helyette sötétzöld, bordó és barna színek kerültek előtérbe, ötven év felett pedig kizárólag fekete ruhát hordtak.
A ruhák anyagát gyakran Csehországból vagy Franciaországból szerezték be. A nők legalul pöndőt (pendelyt) viseltek, melyre a 4-8 fodros rokolya (alsószoknya), majd a brokátselyem felsőszoknya került, melyet két sor pántlikával, valamint alján aranypaszománnyal díszítettek. Az alsószoknyákat keményítették, a legfelső rokolya aljára fodor került, hogy szépen tartsa a formát, és járás közben ringó mozgást adjon.
Kötényük keskeny volt, a szoknyával megegyező anyagból készült, széles szalagokkal, arany sujtásokkal, később hosszú rojtkötésekkel ékesítették.
A nők felsőtestükön fehér, bő ujjú, hosszában csipkebetéttel díszített, úgynevezett „bíboringet” vagy bő szabású, többnyire selyem anyagból készült röpikét viseltek. Sárközben jellegzetes viseleti szokás volt, hogy akár három-négy – különböző színű és rojtozású – kendőt is magukra vettek egyszerre, melyek végeit összetekerték és hátul egy csokorba kötötték.
A lányok hajukat két fonatba fonták és koszorúba tűzték, homlokukra bársonyra varrt aranypaszományból készített fejdíszt, ún. „perémet” helyeztek. Másik jellemző fejviselet a három részből álló úgynevezett tornyos bársony (párta), mely szintén a lányokat illette meg, az esküvő napjáig hordhatták. Az asszonyok fehér fonallal gazdagon hímzett fekete parittyafőkötőt viseltek, amelyet a mecsenykék az első gyermek születéséig bíborral (fátyolszerű kendővel) is befedtek és díszes tűvel tűzték meg (tekerődzés). Kendőt a lányok és asszonyok egyaránt tettek a fejükre, de míg a lányok a kendő csücskét szabadon hagyták, addig az asszonyok bekötötték.
Nyakukban „nyaskit”, vagyis gyöngygallért viseltek, melynek kiegészítője volt a sűrűn ráncolt, madeira csipkéből készült nyakbodor. A tehetősebbek nyakéke a pénzérmékből készített lázsiás volt.
Öltözetüket kötött harisnya, papucs, csizma, később félcipő egészítette ki.
A népviseletek bemutatását és népszerűsítését célzó projektünk az Európai Unió támogatásával valósult meg.
