Barion Pixel

Nemzet, szolgálat, példaadás: Szalai Ádám válogatott focista volt a vendégünk

Újabb alkalmához érkezett a Nemzet, szolgálat, példaadás előadás-sorozatunk, amelynek keretében olyan embereket hívunk meg beszélgetésre, akiknek élete, teljesítménye példaértékű lehet a mai fiatalok számára. A Fiatalok Batthyány Körevel közösen szervezett eseményre ezúttal is megtelt a terem és közel másfél órán át hallgathattuk a Kapitány válaszait azokra a kérdésekre, amiket az előzetes regisztrációnál tehettek fel az érdeklődök.
Szó esett a pályafutása sikereiről és kudarcairól, arról, hogy miként kezelte ezeket a helyzeteket, milyen sorsfordító pontok voltak az életében, miként élte meg, hogy a válogatott csapatkapitánya és meghatározó szereplője lett éveken át, vagy épp hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve. A beszélgetés után pedig egy kiadós ráadás következett Ádám számára, ugyanis szinte minden jelenlévő szeretett volna egy közös képet vele, vagy autogrammot tőle.

MEGOSZTÁS

Ifjúságkutatás – MI

Itt tudod kitölteni a mesterséges intelligencia a közösségi médiára gyakorolt hatását vizsgáló kérdőívünket:

Tovább

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról