A Fiatalok az értékteremtő médiáért III c. projektünkben (2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607) ritkán űzött, régi mesterségeket mutatunk be lelkes fiatalokkal együttműködve. A 2023 szeptemberétől indult programban minden egyes foglalkozásba egy-egy videóval nyerhetünk betekintést a közösségi média felületein, valamint ezekhez egy-egy cikk is készül, alább a szövésről írt cikket olvashatjátok.
Ő sem jobb a deákné vásznánál – szól egyik ismert mondásunk, melynek eredetére több magyarázat is van, köztük az, hogy a vászon igazából a korhely iskolamester, azaz a deák volt, akit a felesége sokszor „sulykolt” vagy porolt ki. A szőttesek és a szövés mindenesetre a magyar nyelv és néphagyomány legmélyebb pontjain is ott rejtőzik, bizonyítékként arra, hogy hihetetlenül régóta kíséri az életünket. A magyar mondákban is találkozhatunk szőttesekkel például Attila hun fejedelem udvarának leírásainál, vagy Mirkó királyfi meséjében, ahol a gyémántpalotában egy nagy szövőszéken készíti a katonákat egy „ördöngős szüle”. De nyelvünkben lehet szőni történetet, álmokat, cselt és összeesküvést is.
De így van ezzel a többi nép is, például a görög irodalomban és mitológiában is számos legenda és mítosz kapcsolódik a szövéshez, elég csak Odüsszeusz feleségére, Pénelopéra gondolni, aki kérőit azzal intette várakozásra, hogy előbb meg kell szőnie apósa, Laertész halotti leplét, ám amit nappal szőtt, éjjel visszabontotta. Vagy említhetjük a Pallasz Athéné haragját maga ellen kihívó Arakhnét, akit az istennő végül pókká változtatott.
A szövés kezdetei
A szövés kézi vagy gépi művelet, amely során úgy készítenek textilanyagot, hogy a fonalakat egymással keresztezik és összefűzik. A szövés eredménye a szövet vagy szőttes.
A mesterség gyökerei a civilizáció kialakulása előtti időkre nyúlnak vissza: az ember az indák, rostok, fűfélék felhasználásával készített eszközöket, például gyékényszőnyeget. Áttörést jelentett az, amikor rájöttek, hogy ha két vagy több szálat összecsavarnak ezekből, akkor erősebb anyagot kapnak, és más növényeket és állati szőrzetet is tudnak használni.
A legkorábbi máig fennmaradt textildarab egy nagyjából hétezer-ötszáz éves gyapjúfoszlány, amelyet egy egyiptomi sírban találtak. Az első anyag, amit az ember fonáshoz és szövéshez használt valószínűleg a gyapjú lehetett. A len felhasználásának őshazája is a Nílus völgye lehetett, már Kr.e. 2300 körül találtak erre utaló leleteket. Indiában a pamut forrását találhatjuk meg, Kínában pedig több mint ötezer éve készítenek selymet. Minden egyes nagy ókori civilizációnak megvolt tehát a maga textilipara. Már ókori görög vázákon is láthatunk szövőszékeket, ezek már sok olyan jegyet hordoztak magukon, amik ma is a szövőszékek jellemzői. A Római Birodalomban eleinte a szövés a háziipar keretében terjedt el: Augustus császárról is azt tartották, hogy egy időben csak olyan ruhákat viselt, amelyeket a leányai fontak és szőttek. A középkorban a házi szövés mellett a városokban céhek is működtek és a fonókerék is elterjedt, majd az 1500-as években a rokkát is feltalálták.
Az ipari forradalom legfontosabb találmányai között találjuk a fonógépet és a szövőgépet. Előbbit 1760-as években James Hargreaves, utóbbit 1785-ben Edmund Cartwright találta fel. Ezzel beindítva az igazán nagy volumenű ipari termelést, aminek következtében a kézi szövés egyre inkább visszaszorult.
Szövőszék a magyar otthonokban és az iparban
Magyarországon az első iparosok a tatárjárás után érkeztek: Erdélybe szászok, a Szepességbe flamandok hozták magukkal a szövőipart. A szepességi vászon messze híres lett, külföldre is sokat szállítottak belőle. Természetesen a házi szövés már ősidők óta része volt a magyarok mindennapjainak, egy faluban elképzelhetetlen lett volna az élet legalább néhány szőni tudó asszony nélkül.
Merthogy ez nagyon sokáig asszonymesterségnek számított, sok helyen ki is nézték az ezzel foglalkozó férfi iparosokat. Az Anjou-k, majd Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt a városok népessége tovább nőtt, és kialakultak a textilipari központok, mint például Buda, Kassa, Bártfa, Kolozsvár vagy Brassó. A török hódoltság visszavetette ezt a virágzó iparágat, utána azonban ismét fellendült, amiért törvényekkel is tettek, egy 1784-es törvény előírta, hogy a magyar katonaság ruhája csak hazai földön készülhet. Mária Terézia uralkodása alatt még a selyemkészítés is meghonosodott hazánkban. A XIX. század során Magyarország elmaradt a többi országtól a textilipar fejlesztésében, a túlnyomórészt agráriumból élő országban azonban a háziipar virágzott. Falun és sokszor a városokban is maguknak szőtték a ruhát, szőnyeget. A XX. század során azonban fokozatosan csaknem teljesen megszűnt az otthoni szövés, a szövőszékek felkerültek a padlásokra, ahonnan az 1960-as évektől gyűjtők kezdték megvásárolni őket, és a legtöbbet vagy műtárgyként állították ki, vagy kivitték az országból. Úgy tűnt, a népi szövés művészete feledésbe merül, de a 70-es, 80-as évektől pedagógusok és népművelők kezdték újra terjeszteni és oktatni, ma pedig már számos helyen tanulhatja meg a mesterség fogásait, aki szeretné, habár már inkább hobbiként, mint olyan szakmaként, amelyből könnyen meg lehetne élni.
