Barion Pixel

Mesterségek nyomában – 8. rész: Kovácsolás

Minden gyereknek minden mesterségbe bele kellene kóstolnia az iskolában Zsinkó István kovács szerint, aki nagyapja műhelyét keltette újra életre a Fejér vármegyei Abán. István kovácsműhelyében a legrégebbi tárgy egy 1823-as üllő. Elmondta azt is, hogy a kovácsolásban nagyon szereti, hogy a vad rideg anyagból formálhatóvá válik a kezei között, majd olyan alakban szilárdul meg újra, amilyenben ő szeretné. Tartsanak velünk az abai műhelybe, ahol sok mást is megtudhatnak a kovácsmesterségről.

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány lelkes fiatalokkal együttműködve 2023 szeptemberétől egy-egy videóval mutatja be ezeket az eltűnőben lévő foglalkozásokat a közösségi média felületein. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. (Fiatalok az értékteremtő médiáért III., 2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607)

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról