2023 februárjában online szavalóversenyt indítottunk a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar fiataljainak Versben a hazaszeretet címmel. Célunk a versennyel, hogy erősítsük a fiatal generációban a magyarságunkra való büszkeség érzését, azt az érzést, amely számos költőnk műveiben feltűnt és amelyet csodálatos költemények formájában papírra is vetettek. Szerettünk volna a versenyünkkel tisztelegni e költők előtt, megismertetni minél több emberrel a verseiket és természetesen a verseny által minél több fiatalban erősíteni a hazaszeretet érzését.
Úgy gondoljuk, hogy ezt a célt sikeresen elértük, amit az alábbi számok is igazolnak:
Magyarországon kívül 11 ország, az ottani magyar közösség vagy magyar hírportál is megosztotta a felhívásunkat, ezzel is segítve, hogy valóban a világ minden részéről értesüljenek a magyar fiatalok. Az alábbi országokról van szó, ahol megjelent a versenyünk híre:
Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Délvidék (Szerbia), Erdély (Románia), Felvidék (Szlovákia), Finnország, Kanada, Kárpátalja (Ukrajna), Luxemburg, Németország, Svédország.
Nagy örömünkre szolgált, hogy több mint 500 nevezés érkezett és nem csupán Magyarországról, hanem például Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Svédországból is. Azt is örömmel láttuk, hogy a közönségszavazás milyen sok embert mozgatott meg, a közzétett 90 nevezésre 72761 szavazat érkezett összesen.
Ezúttal is köszönjük mindenkinek, aki részt vett a versenyünkön!
A verseny fővédnöke Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója volt. A szakmai zsűrit pedig a következő személyek alkották:
- Rékasi Károly (színész, szinkronszínész),
- Tóth Péter Lóránt (versvándor, Radnóti-díjas versmondó)
- Szolnoki Tibor (kutató- és mestertanár, a Madách Társaság tagja),
munkájukat ezúton is köszönjük!
A szavalóverseny keretein belül két különböző kategóriában, 3-3 korcsoportra bontva díjaztuk az indulókat (erről részletesebben ide kattintva olvashattok).
A helyezettek nyereményei kizárólag magyar termelőktől vásárolt, minőségi termékeket és az alapítványunk saját termékeit tartalmazó ajándékcsomagok, mindkét kategóriában a helyezési sorrendben 35.000, 25.000 és 15.000 forint értékben.
Szoros verseny mellett a következő eredmények születtek:
- Közönségdíjas kategória alsó tagozatos díjazottjai:
1. helyett: Vörösházi Eliza Lilla
2. helyezett: Lukács Marcel
3. helyezett: Szabó Zente Hunor
- Közönségdíjas kategória felső tagozatos díjazottjai:
1. helyett: Keserű Marcell
2. helyezett: Kelemen Szonja Franciska
3. helyezett: Ködöböcz Regina
- Közönségdíjas kategória középiskolás díjazottjai:
1. helyett: Szkita Panna
2. helyezett: Recsák Norbert
3. helyezett: Virág Nimród
- Szakmai kategória alsó tagozatos díjazottjai:
1. helyett: Markos Krisztián Zsolt
2. helyezett: Zubovits Rae Anikó
3. helyezett: Zubovits Rae Léla
- Szakmai kategória felső tagozatos díjazottjai:
1. helyett: Gál Noémi
2. helyezett: Szőcs Eszter
3. helyezett: Tóth Vilmos
- Szakmai kategória középiskolás díjazottjai:
1. helyett: Mihalovič Veronika
2. helyezett: Kecskeméti Bence Odin
3. helyezett: Mizsei Molli
Gratulálunk a nyerteseknek és azoknak is, akik ebben az erős mezőnyben most nem lettek díjazva!
Köszönjük a munkáját minden felkészítő tanárnak és szőlünek is, akik segítették a szavalókat!
Kérjük, kövessétek figyelemmel munkánkat, ugyanis számos más pályázattal is készülünk a jövőben.
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását, amelynek köszönhetően a verseny megvalósulhatott.