Barion Pixel

LEZÁRULT1
Február 28-án lezárult a Mindszenty bíboros mint példakép c., középiskolásoknak szóló, a Mindszenty Alapítvánnyal közösen meghirdetett tanulmányi versenyünk első fordulója. Eddig a napig kellett elküldeniük a diákoknak a bíboros életéről szóló, példaértékű cselekedeteit bemutató 20.000 és 30.000 karakter közötti pályaművüket.

Kezdeményezésünk célja, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék Magyarország utolsó hercegprímásának életét, munkásságát, jellemét, és kiemelkedő tulajdonságaira minél inkább példaként tekintsenek a saját életükre nézve is. Ezért szolgált nagy örömünkre, hogy már a meghirdetés után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a versenyről, illetve a határidőig nagyon színvonalas munkákat küldtek a diákok. A versenyünket nem csak hazánk területén élő diákoknak hirdettük meg, hanem a Kárpát-medencei magyarság számára is, és nagy örömmel tapasztaltuk, hogy érkezett a határon túlról is pályázat.

A következő hetekben fogja az irodalom- és történelemtanárokból, illetve egyháztörténészekből álló zsűri a dolgozatokat értékelni. Ez alapján mindenkit értesíteni fogunk legkésőbb március végéig arról, hogy bekerült-e a legjobb 10 közé, akiknek április 22-én Budapesten fogjuk megtartani a verseny döntőjét.