A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány 2022-ben általános és középiskolai vándorkiállítást indított útjára lelkes fiatalok bevonásával. Célunk az volt, hogy a fiatal generáció is minél jobban megismerkedjen e gyönyörű természeti egység látnivalóival, magyarsághoz kapcsolódó fontos történelmi helyszíneivel.
Az első fordulóban a vándorkiállítás az Európai Szolidaritási Testület támogatásával jött létre, ennek keretében az elmúlt időszakban összesen 23 általános és középiskolába jutottunk el. Ebbe az időszakba esett a nyári szünet, amikor értelemszerűen iskolák zárva voltak, de hogy ekkor is ki legyen állítva a tárlatunk, a nyár folyamán 3 művelődési házba is elvittük a kiállítást. Összességében közel 10000 fiatalhoz jutott el az üzenetünk, az online kommunikációnknak köszönhetően pedig még ezen felül több tízezer emberhez.
A kiállítást nagy előmunka előzte meg, ugyanis meg kellett tervezni egy egységes designt, le kellett válogatni a képeket, ki kellett jelölni a tájegységeket és megszövegezni a leírásokat. Mikor ezzel végeztünk, akkor jöhetett a gyártás és az iskolákkal való egyeztetés, majd a vándorkiállítás útjára bocsátása. Az egy évet felölelő projekt során nem csupán az elért fiataloknak sikerült átadnunk új ismereteket a Kárpát-medencével kapcsolatban, hanem a kivitelező fiatalok is megtanulhattak csapatként dolgozni, egy teljes pályázatot végigmenedzselni, közösen döntéseket hozni.
A projekt sikerességét az is igazolja, hogy több megkeresést is kapunk iskolákból, hogy ők is szívesen kiállítanák, ezért a vándorkiállítás minden valószínűséggel folytatódni fog.
A projekt keretében egy online kiadványt is készítettünk a kiállításból, amelyet itt tudtok megtekinteni: https://bit.ly/3Rh8u5j