Barion Pixel

Koronavírus, cigi, alkohol, elhízás, kütyük – Dr. Zacher Gábor előadása Jászberényben

IMG 8722
A járvány negyedik hullámának megjelenése már nem kérdéses, hiszen itt van a nyakunkon. A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen súlyosak lesznek a következményei. Ezzel a gondolattal kezdte dr. Zacher Gábor toxikológus, főorvos az előadását a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány meghívására Jászberényben, ahol az Ifjúsági Ház előadói termét ellepték a kíváncsi fülek.

A járványok mindig is jelen voltak a világ különböző részein, csupán azért nem kaptunk ennyi információt róluk, mert nem voltunk közvetlenül érintettek. Például hiába tombolt járvány Afrikában, hiszen tőlünk messze történt és a korábban kifejlesztett oltóanyagoknak köszönhetően védve is voltunk a fertőzésektől és az esetleges világjárványok újbóli bekövetkeztétől. A COVID-19 kirobbanása azonban más volt, saját bőrünkön tapasztalhattuk meg azt, hogy milyen pusztító tud lenni egy járvány, amelyre nem vagyunk felkészülve, hangsúlyozta a doktor úr. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy a mi szempontunkból nem az az elsődleges kérdés, hogy honnan indult, milyen körülmények között mutálódott a vírus vagy épp szolgálja-e bárki érdekét a helyzet, hanem az, hogy szeretnénk-e túlélni és amennyiben igen, akkor oda kell figyelnünk az alapvető higiéniás követelményekre és be kell oltatni magunkat. Dr. Zacher különböző statisztikák segítségével hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen sok krónikus beteg van az országban, mennyire veszélyeztetettek az idős emberek és milyen magas átoltottságra lenne szükség, hogy elérjük a nyájimmunitást.

Előadásában azonban nem csupán a fertőzés pusztító következményeiről és a megelőzés fontosságáról beszélt, hanem az elhízás, a dohányzás, az alkoholizmus és egyéb szerek fogyasztásának veszélyeiről, amelyek a karantén alatt tovább erősödtek hazánkban. Ugyanis a bezártságból és a járványhelyzetből adódó stressznek köszönhetően megnövekedett az alkohol, a cigaretta és a nyugtatók eladási száma is, a kevesebb sportolási lehetőség végett pedig sokaknál elindult egy hízási tendencia is. Mindezektől óva intette a közönséget, hiszen önmagukban is nagyon károsak, de a koronavírus életveszélyes kimeneteli kockázatát is növelik.

A több mint két órás előadásában kitért arra is, hogy nem csak a különböző szereknek lehetünk a függői, hanem a telefonjainknak is. Felhívta a figyelmet arra, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek abban, ha minden pillanatunkat megosztjuk a közösségi médiában, például egy rabló számára értékes információ lehet, hogy épp nem tartózkodunk otthon, hanem elutaztunk nyaralni.

Dr. Zacher Gábor előadása összességében egyszerre volt vérfagyasztóan komoly, közérthető és élvezhető. Pont ezért is kíváncsiak rá olyan sokan, hiszen a szakmai tudása és felkészültsége vitathatatlan, de mégis képes olyan könnyedséggel és olyan a hétköznapokból merített nevetséges példákkal átadni az üzeneteit, amelyek miatt mindenki számára szerethető.

Mivel alapítványunk kiemelten fontosnak tartja a fiatalok nevelését, ezért a mostani előadásunkra is tiszteletjegyet biztosítottunk számos diáknak és tanárnak a helyi Lehel Vezér Gimnáziumból, Szent István Sport Általános Iskola és Gimnáziumból és a Szolnoki SZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskolából.

IMG 8729

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról