Már számos helyszínen szerveztük meg ezt az előadást, amely a híres erdélyi író életéből mutat be mozzanatokat. Ezúttal az eseménynek a kecskeméti Piarista Gimnázium adott otthont (Piarista Iskola, Kecskemét)
Nagy erdélyi írónk, költőnk kalandokban gazdag életéből a nagy szerelmek sem maradtak ki: a műsor középpontjában a második világháború után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeket igyekszik bemutatni.
Hálásan köszönjük színművész úrnak a színvonalas előadást, a résztvevőknek pedig az érdeklődést.