Barion Pixel

Intenzív képzés fiataloknak Budapesten – médiatudatosság a közösségi média korában

Február 20-21-én képzést szerveztünk 30 középiskolás diáknak a „Médiatudatosság a közösségi média korában” projektünk keretében. A programon résztvevő diákok nemcsak a média működésének kulisszatitkaiba nyertek betekintést, hanem fejlesztették kritikai gondolkodásukat és tudatosságukat a médiafogyasztás terén.

A képzés első napján a résztvevők két kisebb csoportban, tapasztalt trénerek vezetésével, nemformális módszerekkel bővítették ismereteiket a közösségi médiáról. A foglalkozások során olyan témákat érintettek, mint az online adatvédelem, a digitális lábnyom és a hírforrások hitelességének értékelése. Az esti program keretében pedig egy táncházat szerveztünk, ahol egy profi táncoktató segítségével a fiatalok nemcsak a magyar néptánc alapjaival ismerkedhettek meg, hanem erősíthették a csapatszellemet is.

A második napon a diákokkal ellátogattunk a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központba, ahol interaktív foglalkozásokon vettek részt. A központ célja, hogy élményszerű programokkal támogassa a fiatalok médiaértésének fejlesztését. A program nagyon hasznosnak bizonyult, a diákok film-, hír- és rádióstúdiókban is kipróbálhatták magukat. A foglalkozás fókuszában végig a hagyományos és online média felépítése és a kritikus gondolkodás elmélyítése voltak. Így résztvevő diákok a nap végére saját tapasztalatukkal váltak még tudatosabb felhasználókká.

A következő időszakban további kollégiumokba látogatunk el, hogy még több diáknak biztosítsunk lehetőséget a részvételre a projektünkben. Zárásként pedig egy újabb intenzív képzést tervezünk, ahol a résztvevők további ismereteket szerezhetnek a médiatudatosság és a közösségi média témakörében.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg (2024-1-HU01-KA154-YOU-000213171)

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról