A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány „Visszajövök én egyszer még” címmel fotóversenyt hirdetett a Kárpát-medence szépségeinek témájában. Célunk a versennyel, hogy népszerűsítsük a Kárpát-medence természeti és épített látványosságait, és minél több embernek hozzuk meg a kedvét ahhoz, hogy a jelenlegi vírushelyzet elmúltával visszalátogasson ezekre a gyönyörű helyekre, ha pedig még nem látogatta meg, akkor fedezze fel őket.
A versennyel kapcsolatos közleményünket ide kattintva olvashatjátok el.
Az alábbiakban a versennyel kapcsolatban gyakran felmerülő kérdésekre igyekszünk válaszokat adni.
Amennyiben további kérdéseitek lennének, keressetek minket az info@fiatalokanemzetert.hu e-mail címünkön, vagy Facebook-oldalunkon keresztül.
1. Mettől meddig tart a verseny?
A versenyre nevezni január 12-től február 21-ig lehet. Ugyanakkor annak érdekében, hogy az utolsó pillanatban nevezőknek is legyen még idejük like-okat gyűjteni, a nevezés lezárulta után három hétig még lehet szavazni. Február utolsó hetétől egészen máricus 7-éig a nevezési határidőig beérkezett képeket fogjuk közzétenni, március 8. és március 17. között pedig még kedveléseket lehet gyűjteni a képekre, de újak már nem kerülnek ki. Az eredményhirdetés időpontja: március 18.
2. Pontosan miről lehet képet küldeni?
Bármilyen szép tájról, földrajzi helyről, nevezetességről, települési látnivalókról. Nem csak a jelenlegi anyaország területén, hanem a teljes Kárpát-medencén belül készült képekkel lehet nevezni. Szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy egy nevezésen belül a képeknek lehetőleg egy településről vagy egy kisebb tájegységről kell készülniük. (Például elfogadható léptékű tájegységnek számítjuk az Őrséget, annak különböző pontjain készített fotókat egy nevezésként kezeljük, azonban Erdély különböző területein készített képek már nem elfogadhatóak egy nevezésen belül, mivel túl nagy területet ölelnének fel.)
3. Más képeivel is lehet indulni?
Nem, csak saját készítésű képekkel lehet indulni. Ezt sajnos csak bizonyos szintig tudjuk ellenőrizni és meg is fogjuk tenni. Bízunk benne ugyanakkor, hogy minden nevező tiszta versenyben érdekelt és senki nem fogja más képeit elküldeni a saját nevében.
4. Mikor kerül(nek) ki a kép(ek) az oldalra?
A képeket beérkezési sorrendben fogjuk megosztani az oldalunkon. Egy nevezés egy posztot jelent, és egy nevezésen belül csak ugyanarról a helyről készült képeket lehet beküldeni.
5. Összesen hány képpel indulhat egy ember?
Egy nevező ugyanarról a helyről maximum tíz képet küldhet be. Amennyiben többet küld ugyanarról a helyről, abban az esetben is csak tizet fogunk feltölteni. A nevező megjelölheti, hogy melyik kép legyen az első, hiszen ez a kedvelések számát is befolyásolhatja, azonban ha nem teszi meg, akkor mi fogunk nyitóképet választani a képek közül.
6. Lehet szerkesztett képeket is küldeni?
Igen, képszerkesztővel végzett minimális módosításokat és effekteket lehet használni. Azért hoztuk ezt a döntést, mert szinte lehetetlen kiszűrni, hogy melyiken végeztek apróbb módosításokat, így ha korlátoznánk, akkor lehetséges, hogy valakinek a képeit engednénk indulni, mert nem eléggé észrevehető a beavatkozás, másét pedig nem. Az igazságtalanság és a vele járó sok többletmunka miatt úgy döntöttünk, hogy a versenyben szerkesztett képpel is indulhatnak a nevezők.
7. Lehet drónnal, légi járműről készített képet is küldeni?
Drónnal és légi járműről készített képek indulását nem engedélyezzük, ugyanis úgy véljük, hogy az a versenyben túl nagy egyenlőtlenséget okozna. Az ilyen eszközökkel való képkészítés lehetősége kevés embernek adatik meg, mi pedig szeretnénk nagyjából azonos esélyekkel versenyeztetni a fotókat.
8. Hogyan lesz egy indulás érvényes?
Az induló elküld privát üzenetben az Alapítvány Facebook-oldalának vagy e-mailben (info@fiatalokanemzetert.hu) minimum 1, maximum 10 képet egy földrajzi helyről, amelyhez ír helymegjelölést és egy rövid, 1-2 mondatos ajánlást, hogy szerinte miért érdemes ellátogatni az adott helyszínre. Amennyiben indokolt, úgy az összes képhez lehetséges külön-külön ajánlót írni, ugyanis vannak olyan esetek, amikor jól jöhet egy-egy kép külön magyarázata. Ez egy bejegyzésben kerül ki a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány oldalára és egy nevezésnek fog megfelelni. Érdemes az 1-2 mondatos ajánlást is frappánsan, kreatívan megfogalmazni, hiszen ennek köszönhetően is lehet plusz kedveléseket gyűjteni a posztra. A nevezéssel az indulók hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázathoz beküldött képeiket a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány kiadványaiban és online felületein a készítő megjelölésével szabadon felhasználja.
9. Egy ember több nevezést is leadhat?
Igen, több látnivalóval is indulhat egy ember. Ezeket külön nevezésként fogjuk értékelni, mindegyik esetében külön helymegjelölést és ajánlót szükséges küldeni. Földrajzi helyenként külön-külön szintén 1-10 közötti kép küldhető.
10. Mi alapján dől el, hogy ki nyeri a versenyt?
Három kategóriában is értékeljük a beküldött nevezéseket: az egyik az úgynevezett szakmai kategória, a másik a közönségdíjas kategória, a harmadik pedig a határon túli kategória a Charta XXI jóvoltából. A szakmai kategóriában a három, szakmai szempontból legszebb és legkülönlegesebb nevezést fotósok fogják kiválasztani. A közönségdíjas kategóriában a három legtöbb kedvelést szerző indulót jutalmazzuk, a határon túli kategóriában pedig a három legtöbb kedvelést szerző indulót, aki külhoni területtel nevez és részt vett a Charta XXI Fogadj Szívedbe Egy Települést kezdeményezésén.
11. Lehet like-okat gyűjteni a képekre ismerősi körben, csoportokban, stb.?
Igen, már csak azért is, mert az Alapítványunk egyik célja a versennyel, hogy minél több ember láthassa ezeket a képeket, népszerűsítsük hazánk és az egész Kárpát-medence szép helyeit, így a versenyünk egy utazási ajánlóként is szolgálhasson az embereknek. Ezért is tartjuk ezt fontosnak, hogy minél többekhez jussanak el a képek, ehhez pedig segítség az is, ha a nevezők maguk népszerűsítik a posztokat.
12. Láttam, hogy az alapítványnak van Instagram-oldala is, az ottani képkedvelések is számítanak?
A képek ki fognak kerülni az alapítvány Instagram oldalára is, de a verseny szempontjából csak a Facebookon érkező like-okat vesszük figyelembe. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy nem lenne igazságos az instagramos kedveléseket is beleszámolni, mert lehet, hogy ugyanazok az emberek kedvelnék mindkét helyen a képeket, de egyéb igazságtalanságot is okozhatna ez a módszer.
13. Mikor lesz eredményhirdetés?
Az eredményhirdetés időpontja március 18. A nyertesek nevét és képét/képeit újra közzé fogjuk tenni az oldalunkon, valamint felvesszük velük a kapcsolatot privát üzenetben.
14. Mi történik, ha döntetlen eredmény születik?
Döntetlen esetén a nyereményt megkapja külön mindenki: mind a szakmai kategóriában, akiket kiválaszt a zsűri, mind a közönségdíjas, valamint a határon túli kategóriákban, akik az első, második vagy harmadik helyezésnek megfelelő kedvelést kapnak a képeikre.
15. Mit tartalmaz az nyeremény?
Kizárólag magyar termelőktől vásárolt, minőségi termékeket fog tartalmazni az ajándékcsomag, mindhárom kategóriában a helyezési sorrendben 20.000, 15.000 és 10.000 forint értékben.
16. Hogyan kapják meg a győztesek a nyereményt?
Kapcsolatfelvétel után mindenkivel egyénileg egyeztetünk a csomag átadásának módjáról.
17. Hogyan indulhatok a szakmai zsűri által díjazott kategóriában? Külön kell rá neveznem?
Nem kell hozzá külön nevezni, a zsűri az összes pályaművet meg fogja nézni és kiválasztja közülük a legjobb fotókat.
18. Hogyan indulhatok a határon túli képek kategóriájában?
Ha beküldesz egy nevezést egy olyan képpel, ami a történelmi Magyarország területén készült, mindjárt három kategóriában is van esélyed a nyereményre. A szakmai zsűri díjazottjai közé is ugyanúgy bekerülhetsz, illetve a kedveléseket is érdemes gyűjtened. Ez a kategória csak abban más, hogy a díjazáshoz az is szükséges, hogy a szívedbe fogadj egy települést arról a vidékről, ahol a fényképed készült. Tehát ebben a kategóriában a három legtöbb kedvelést begyűjtő pályázót jutalmazzuk azok közül, akik Magyarország jelenlegi határain kívülről, de a történelmi Magyarország területéről küldenek be fotót, emellett vállalják, hogy a Charta XXI felhívására szívükbe fogadnak egy települést. Ha ez utóbbi megtörtént, kérjük, jelezd nekünk, hogy tudjuk, a Te részvételeddel is számolhatunk ebben a kategóriában!
Természtesen azok is indulhatnak ebben a kategóriában, akik már a felhívásunk előtt beküldték a külhoni tájon készült képüket, ha szívükbe fogadnak egy települést.
19. Hogyan fogadhatok a szívembe egy települést?
A Charta XXI kezdeményezéséről és a szívbe fogadás részleteiről itt olvashatsz: http://fogadjszivedbe.chartaxxi.eu/