Ezúttal Keszthelyen jártunk, ahol médiatudatossággal foglalkozó projektünk keretében középiskolás fiatalokkal találkoztunk egy fókuszcsoportos beszélgetésre.
A program során a közösségi médiához való viszonyukat jártuk körbe: milyen előnyöket látnak benne, milyen veszélyeket tapasztalnak, és hogyan viszonyulnak az olyan jelenségekhez, mint az álhírek terjedése vagy az online zaklatás.
Kiemelt figyelmet fordítottunk arra is, hogy mennyire tudatosan használják ezek a fiatalok a digitális felületeket, illetve hogyan lehetne őket még jobban felkészíteni a digitális tér kihívásaira. A program fontos része volt a projekt során készülő kérdőív tesztelése – a résztvevők visszajelzései most is rengeteget segítettek abban, hogy a végleges változat valóban a fiatalok valóságához igazodjon.
A közös gondolkodást ezúttal kiscsoportos feladatok indították el: a diákoknak különböző témákon dolgozva kellett megoldásokat keresniük például az álhírek felismerésére és elkerülésére, vagy épp az online zaklatás kezelésére, megelőzésére.
Meghívott vendégünk Lendvai Bianka, a keszthelyi TV munkatársa volt, aki saját médiatapasztalatai révén izgalmas, elgondolkodtató példákat hozott a fiataloknak.
A programot egy kötetlen pizzázással zártuk, ahol a beszélgetés informálisan is tovább folytatódott – jó hangulatban, de komoly kérdések mentén.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.













