Barion Pixel

Fiatalok online – fókuszcsoportos beszélgetés Kecskeméten

Ezúttal a Neumann János Egyetem campusára látogattunk el, ahol a Hírös Fiatalok Egyesületének (HIFI) segítségével került sor médiatudatossággal foglalkozó kutatásunk következő állomására. Egyetemistákkal, hallgatói önkormányzati tagokkal, valamint középiskolás diákokkal beszélgettünk a közösségi média használatáról, a digitális tér előnyeiről és kihívásairól.

A fókuszcsoportos beszélgetés során szó esett az új platformok (pl. Instagram, TikTok, Reddit) térnyeréséről, az információgyűjtés forrásairól (ChatGPT, Google, hírportálok), az álhírek felismerésének nehézségeiről, valamint a kommentelési kultúráról is – pro és kontra. A fiatalok őszintén beszéltek saját tapasztalataikról, online szokásaikról és véleményformálási gyakorlatukról.

Vendégünk volt Simon Péter, a HIFI elnöke, hirdetési szakértő, Reddit-fejlesztő, és Stein András, aki egy kommunikációs ügynökség vezetőjeként és videós tartalomgyártóként segítette a diskurzust szakmai nézőpontokkal.

A résztvevők fontos gondolatokat osztottak meg többek között az online bántalmazásról, a digitális lábnyom hatásairól, illetve arról is, hogy miként lehetne biztonságosabbá tenni a közösségi médiát a fiatalabb korosztály számára – például korhatáros szabályozással és gyermekbarát platformokkal.

A beszélgetést ezúttal is egy kötetlen hangulatú pizzázás zárta, ahol folytatódott az eszmecsere – baráti, de tartalmas formában.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról