Tavalyhoz hasonlóan idén is Debrecenbe látogattunk, ezúttal médiatudatossággal foglalkozó projektünk keretében. A Kossuth Kollégiumban egyetemisták körében tartott fókuszcsoportos beszélgetés során a fiatalok közösségi médiához való viszonyát jártuk körbe: előnyöket, veszélyeket, valamint az álhírek terjedésének problémáját.
Kiemelt figyelmet fordítottunk annak feltérképezésére is, hogy milyen tudatossággal használják a fiatalok ezeket a felületeket, és hogyan lehetne őket még felkészültebbé tenni a digitális tér kihívásaival szemben. A program fontos része volt a projekt során készülő kérdőívünk tesztelése – a résztvevők visszajelzései rengeteget segítettek abban, hogy a végleges változat valóban a fiatalok nyelvén és valóságából induljon ki.
A beszélgetést ezúttal is színesítette egy négysarkos vitajáték, amely játékos, non-formális módon indította el a közös gondolkodást.
Meghívott vendégünk Bánki András, a debreceni Real-PR 93 közvéleménykutató elemzője volt, aki jártas médiával kapcsolatos és közéleti kérdésekben is, így értékes meglátásokkal és szakmai példákkal járult hozzá a beszélgetéshez.
A programot természetesen most is egy kötetlen pizzázással zártuk, ahol tovább folytatódtak a gondolatcserék – informálisan, de ugyanolyan értékesen.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.








