Barion Pixel

A Charta XXI Egyesület, az Esterházy Akadémia és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány elkötelezett abban, hogy minél több fiatallal ismertessünk meg olyan személyeket, akik élete, munkássága mintául szolgálhat mindannyiunknak. Ennek jegyében a három szervezet közösen hirdeti meg az „Esterházy János mint példakép” című tanulmányi versenyünket, hogy ezzel is minél több ember figyelmét irányítsuk a felvidéki mártír politikusra, példaértékű felelősségtudatára, hazaszeretetére és börtönéveiben megélt törhetetlenségére. Kezdeményezésünk a minden tanévben megszervezett tanulmányi versenyünk idei állomása, amely ezúttal is a Kárpát-medencében élő 14 év feletti középiskolás diákoknak szól, és bízunk benne, hogy az előző évek versenyeihez hasonlóan most sem csak Magyarországról, hanem a környező országok magyarlakta területeiről is fognak érkezni pályaművek.

A 2023/24-es tanéven átívelő kétfordulós verseny 1-10. helyezettjei összesen 300 ezer Ft összegű pénznyereményben, illetve ezen felül tárgyi nyereményekben fognak részesülni. A versenyhez kapcsolódó információk megtalálhatóak a https://fiatalokanemzetert.hu/esterhazyverseny oldalon.


Charta XXI. Egyesület
Esterházy Akadémia
Fiatalok a Nemzetért Alapítvány