Az Aktív Ifjúság elnevezésű nemzetközi projektünk (teljes nevén: Hálózatosodás az ifjúsági részvétel ösztönzéséért, a bonni folyamatok követése az ifjúsági munka fejlesztése érdekében) következő államásaként az erdélyi Vigyázó Egyesület meghívására alapítványunk és a felvidéki Honti Kaszinó több tagja Erdélyben töltött el néhány tartalmas napot. A három szervezet alkotta 13 fős delegáció mostani programja, de a közel másfél éves projektünk középpontjában is a fiatalok aktvitásának növelése áll, így a szakmai programok is e téma köré illeszkedtek, amelyek többsége erdélyi partnerszervezetünk településén, Györgyfalván, illetve a tőle 10 kilométerre lévő Kolozsváron valósultak meg.
Találkoztunk számos helyi fiatallal vagy épp helyi fiatalokat összefogó szervezetek vezetőivel, akikkel hasznos és tartalmas beszélgetést folytattunk a saját tapasztalataikról és hogy milyen változásokra lenne szükség ahhoz, hogy a fiatal generáció jobban részese legyen az őket érintő döntéshozatalnak, tagjai legyenek különböző szervezeteknek, többet önkénteskedjenek stb. Egy másik aspektust mutatott meg, amikor már kevésbé fiatal helyi szervezeti vezetőkkel folytattunk megbeszéléseket, akik kevésbé fiatal szervezeteket irányítva próbálják bevonni a fiatalokat a tevékenységükbe – sokszor sajnos kevés sikerrel. A több napos tanulmányút során volt lehetőség részletesen beszélni a 3 szervező ország fiataljanak helyzetéről, a projekt eddigi tapasztalatairól az egyes régiókban és persze előre is tekintettünk már. Ennek részeként közösen dolgoztunk a hamarosan elkészülő kis kiadványunkon, amelyben a projektünk eddigi tanulságait foglaljuk össze. A sok találkozással övezett tanulmányút további hasznos eleme volt, hogy új szervezetekkel ismerkedtünk meg és alakítottunk ki kapcsolatokat, amelyek akár a jövőben újabb együttműködéseket eredményezhetnek.
Köszönjük erdélyi barátainknak a tartalmas napokat, amelyekbe a szakmai programok mellett azért egy kis kirándulás és közeli látványosságok megtekintése is belefért. Mind szakmai szempontból, mind pedig a partnerszervezetek kapcsolatának megerősítése szempontjából nagyon hasznos tanulmányúton vagyunk túl, és már most nagyon várjuk a márciusban esedékes következő utat, amikor a felvidéki partnerszervezetünknél, a Honti Kaszinónál fogunk közösen látogatást tenni.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektünk azonosítója: 2023-1-HU01-KA220-YOU-000160466





