Barion Pixel

Nemzet, szolgálat, példaadás

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy előadás-sorozatot indít kimondottan fiataloknak (14 és 35 év közöttieknek), amelynek címe Nemzet, szolgálat, példaadás. Olyan személyekkel fogunk alkalmanként körülbelül másfél órás beszélgetést folytatni, akik a szakmájukban, hivatásukban letettek valamit az asztalra és emellett hitet tettek a nemzeti-keresztény- konzervatív értékrendjük mellett. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nem politikusokra gondolunk, hanem sportolókra, színészekre, zenészekre, művészekre, tudósokra stb.

Hallgatóságnak fiatalokat hívunk meg, akikben szeretnénk tudatosítani annak a szükségességét, hogy akárhová is sodorja őket az élet, akármilyen pozícióba is kerüljenek, fontos az értékrendjük büszke vállalása, még akkor is, ha a mai világban ezért támadásokat kaphatnak. Egyszóval példaképeket szeretnénk nekik felmutatni, és az ő gondolataik, életük alapján elérni, hogy kortársaink közül is minél többen éljenek tudatos életet, ha szükséges, kiálljanak a meggyőződésük mellett.

 

A mostani beszélgetőpartnerünk Szalai Ádám 86-szoros magyar válogatott labdarúgó lesz, ezt az eseményt 2023. április 26-án tartjuk. Az eseményre regisztrálni ide kattintva lehetséges a szabad helyek függvényében.

Szalai Ádám


Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!