Barion Pixel

Egerben folytatódott a médiatudatosságot erősítő foglalkozás-sorozatunk

Második állomásán járt a fiatalok médiatudatosságának erősítését célzó foglalkozásunk, amelynek tegnapi helyszíne az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma volt. A 10 állomásos „Médiatudatosság a közösségi média korában” elnevezésű projektünk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat segítsük eligazodni a hagyományos és a közösségi média világában; ennek érdekében színes és változatos programokkal készülünk minden egyes ilyen alkalomra.

A mostani alkalmon is bemelegítésként egy kvízjátékkal kezdtek a diákok, a jó eredménnyel kitöltők pedig ajándékot is kaptak. Ezután került sor Pelle Veronika előadására, aki a Corvinus Egyetemen tanít médiaismeretet, egyben pedig az NMHH szakértője. Interaktív előadásának fő mondanivalója az volt, hogy magunkkal és a szeretteinkkel töltsünk el minőségi időt, a telefonunkat és egyéb kütyüinket pedig tanuljuk meg célszerűen használni, hogy ne a függői legyünk. Előadása során számos tanáccsal is elláta a fiatalokat, hogy hogyan tudják a képernyőidejüket csökkenteni. Ezután egy vitajáték következett, ahol a diákok különböző közösségi médiát érintő témákban ütközhettették érveiket, mint például, hogy az influenszerek nagyobb hatással vannak-e a fiatalokra mint a család, vagy éppen hogy szigorítani kellene-e a közösségi média használatát. Majd pedig a meghívott vendégeké volt a főszerep. Ők a média különböző szegmenséből érkezve, és egy ún. word café módszer keretében kiscsoportokban meséltek a médiához való viszonyukról és a téma kapcsán általuk fontosnak vélt tanácsaikról. Vendégünk volt az este folyamán: Guti Rita újságíró, a HEOL.hu szerkesztője, Pócsik Attila újságíró, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kommunikációs osztályának vezetője, valamint Makusin Viktor vágó és tartalomfeltöltő.

Bízunk benne, hogy a fárasztó, de egyben tartalmas foglalkozás minden résztvevőnek segítséget nyújt a médiában való tudatosabb magatartáshoz.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról