Január 9-én hivatalosan is lezárult a Dalolni hívunk! – Kárpát-medencei ifjúsági népdalversenyünk nevezési határideje. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek nevezések. A fiatalok számos tájegység izgalmas népi énekeit mutatják be, amelynek köszönhetően megvalósul az a célunk, hogy őrizzük, megismertessük és továbbörökítsük a kultúránk ezen részét.
A jelentkezések száma minden elképzelésünket felülmúlta, ezért ezek feldolgozása, valamint a legjobbak leválogatása több időt fog igénybe venni. Így a versenyünk a következőképpen fog alakulni:
A legjobb nevezések a közönségdíjas kategóriához a Facebook-oldalunkra január 20-ától kerülnek ki, amelyekre egészen március 9-ig lehet szavazni. Ez idő alatt a szakmai zsűri külön fogja értékelni a nevezéseket és ők is választanak első, második és harmadik helyezettet. Az eredményhirdetés mind a két kategóriában március 10-én lesz.
Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vesztek a versenyünkben!