A koronavírus-járvány miatt idén tavasszal sok rendezvény elmaradt és az őszi időszakban is csak szigorú korlátozások mellett lehet közösségi eseményeket szervezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek ne igényelnék a szórakoztató előadásokat, a minőségi kikapcsolódást, természetesen biztonságos környezetben. Ezért az Alapítványunkkal a járványügyi szabályok maximális betartásával igyekeztünk olyan programot kínálni az emberek számára, ahol eltölthetnek egy igazán hangulatos estét teljes biztonságban. Ilyen alkalom volt az október 21-én tartott előadásunk Berecz Andrással, a híres történetmesélővel is.
Az Alapítványunk fő célja, hogy a magyar kultúra történelmi, tudományos, művészeti és irodalmi értékeit olyan programok és előadások megszervezésével közvetítsük, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem a közösségi művelődést is elősegítik. Éppen ezért szervezünk előadásokat többek között Berecz Andrásnak, hazánk méltán ismert és elismert mesemondójának, aki többek között népmesegyűjtő és előadóművész is. Az előadásai nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szól, történeteit pedig nagyszerű humorral tudja átadni. Azonban előadói-stílusát nemcsak a humor jellemzi, hanem az ízes tájszólása is, amely a meséit még érdekesebbé teszik. Történeteiben bemutatja a férfi és a nő örök ellentét, a jó és a rossz küzdelmét vagy épp a világháborúk eseményeiről szóló meséket, igazságokat és féligazságokat, tréfás történeteket. Az előadás során egy nagyon különleges hangzású dal is felcsendült a Kossuth-díjas előadótól, azonban nem állt meg a szóló éneklésnél, ugyanis utána számos népdalt, például a Kodály Zoltán által gyűjtött Erdő, erdő, erdő kezdetű éneket a közönség bevonásával adta elő, ami csak tovább fokozta a jó hangulatot, a közösségi élményt.
Összességében elmondható, hogy egy vidám, jó hangulatú, nevetésben nem szűkölködő előadásnak lehetett szem és fültanúja minden vendég Kiskunhalason. Az ilyen tapasztalatok pedig minket is arra sarkallnak, hogy még több, hasonlóan magas színvonalú előadást szervezzünk az ország különböző településein, hogy mindenki számára megadhassuk ezt az élményt.