Barion Pixel

Az ’56-os ifjak öröksége – versenykiírás, szabályzat

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány immár ötödik alkalommal szervezi meg a középiskolás diákok számára meghirdetett, Kárpát-medencei tanulmányi versenyét. A 2026/27-es tanévben célunk, hogy a diákok minél jobban megismerjék a magyar történelem, ezen belül különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc fiatal hőseinek tetteit és életét.

A verseny célja:

A diákok hon- és népismereti tudásának elmélyítése és a történelmi emlékezet megerősítése. A háromfordulós verseny során az 1956-os forradalom és szabadságharc, az ifjú hősök, a helytörténet, a nemzeti összetartozás és a közösségi identitás témái kerülnek előtérbe.

Jelentkezés és részvétel:

Kik jelentkezhetnek?

3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik a 2026/27-es tanévben középiskola 9-11. évfolyamára járnak. Nem kötelező, hogy a csapatok tagjai egy osztályból vagy évfolyamból kerüljenek ki, lehetnek vegyes csapatok is. Arra is van lehetőség, hogy a 3 fős csapatból 1 fő 12. évfolyamos legyen. A csapat tagjai különböző iskolák tanulói is lehetnek.

Fontos: Szlovákiában az iskolarendszer másfajta évfolyamokat határoz meg, így felvidéki csapatok esetén a következők lesznek érvényben:

középiskola, hagyományos gimnázium: 1-2. évfolyam, illetve

nyolcosztályos gimnázium esetén: 6-7. évfolyam értendő, akikhez 1 fő „végzős”, 3. évfolyamos vagy 8. évfolyamos diák csatlakozhat még.

Erre azért van szükség, mert szeretnénk ugyanazt a korosztályt megszólítani versenyünkkel, ezzel teremtve egyenlő feltételeket.

A nevezés menete

A csapatok a jelentkezési űrlap kitöltésével és a felkészítő tanár elérhetőségének megadásával véglegesíthetik jelentkezésüket.

Nevezési határidő: 2026. november 3. (kedd) 23:59

Nevezési díj: nincs

A verseny menete

I. forduló – Online kvíz

Időpont: 2026. november 9-16.

A verseny első fordulója egy 50 kérdésből álló online teszt, amelyet a csapatok egy előre megadott időintervallumban, november 9. és 16. között bármikor kitölthetnek – azonban csak egyszer.

A kérdések formailag változatosak: feleletválasztós, párosító, térképes beazonosítás, időrendi sorrendezés és egyéb feladattípusok is előfordulhatnak.

A cél nem csupán a lexikális tudás mérése, hanem az érdeklődés felkeltése és az ismeretszerzésre ösztönzés.

Továbbjutás: az elért pontszámok alapján a legjobb 50 csapat jut a második fordulóba.

Pontegyenlőség esetén a teszt kitöltésének gyorsasága dönt.

Eredményhirdetés: 2026. november 18.

II. forduló – Prezentáció

A második forduló feladatának meghirdetése: 2026. november 23.

A továbbjutó 50 csapatnak egy 25 év alatti, 1956-os fiatal hőst kell bemutatnia egy prezentáció formájában, például PowerPoint, Google Slides vagy PDF formátumban.

A pályamű fókusza nem a száraz adatközlés, hanem a kreatív, élményszerű és személyes megközelítés.

A pályamű legyen:

  • történelmileg pontos, ugyanakkor érdekfeszítő és kreatív;
  • építsen a diákok saját kutatómunkájára;
  • lehetőség szerint használjon helytörténeti forrásokat, interjút, látogatást, fotókat, kisfilmet, térképet vagy más kapcsolódó forrást;
  • tartalmazzon saját gondolatokat, reflexiókat arra vonatkozóan, hogy miért fontos a bemutatott személy a csapat vagy a nemzet számára.

Terjedelem: maximum 25 dia.

A prezentáció lehetőség szerint legyen vizuálisan gazdag, képekkel, térképekkel, ábrákkal és egyéb szemléltető elemekkel.

Értékelési szempontok:

  • történelmi hitelesség;
  • egyediség, a kutatómunka mélysége;
  • kreativitás, a megvalósítás minősége;
  • nyelvi igényesség, világos szerkezet.

A prezentációkat a zsűri pontozza, és kiválasztja a legjobb 10 csapatot, akik részt vehetnek a döntőben.

A pályaművek beküldési határideje: 2027. február 19. (péntek) 23:59

A II. forduló eredményhirdetése: 2027. március 26.

III. forduló – Döntő

Időpont: 2027. április 23.

Helyszín: Budapest

A döntő személyes jelenléttel zajlik a legjobb 10 csapat részvételével.

A harmadik forduló célja, hogy a diákok ne csupán lexikális tudásukról, hanem kreativitásukról, problémamegoldó képességükről, együttműködésükről és gondolkodásmódjukról is tanúbizonyságot tehessenek.

A döntőben változatos, játékos, gondolkodtató és csapatmunkát igénylő feladatokkal találkoznak a résztvevők, amelyek lehetőséget adnak az önálló gondolatok és egyéni megközelítések bemutatására is.

Az értékelés során a zsűri kiemelt figyelmet fordít a kreatív megoldásokra, az előadásmódra, a tartalmi mélységre, valamint a csapatmunka és a prezentációs készségek érvényesülésére.

Díjazás

1. helyezett csapat: 200 000 Ft értékű ajándékcsomag

2. helyezett csapat: 150 000 Ft értékű ajándékcsomag

3. helyezett csapat: 100 000 Ft értékű ajándékcsomag

A 4-10. helyezett csapatok kisebb értékű ajándékcsomagban részesülnek.

Minden döntőbe jutó csapat oklevelet kap.

A verseny főbb időpontjai

A verseny meghirdetése: 2026. szeptember 21.

A jelentkezési határidő: 2026. november 3.

I. forduló: 2026. november 9-16.

I. forduló eredményhirdetése: 2026. november 18.

II. forduló feladatának meghirdetése: 2026. november 23.

II. forduló beadási határideje: 2027. február 19.

II. forduló eredményhirdetése: 2027. március 26.

III. forduló, döntő: 2027. április 23.

Egyéb információk

A versennyel kapcsolatos minden információ megtalálható:

www.fiatalokanemzetert.hu/tanulmanyi_verseny2026

Kapcsolat:

info@fiatalokanemzetert.hu

+36 20 570 9244

Adatkezelés: A jelentkezők az űrlap kitöltésével hozzájárulnak személyes adataik versennyel összefüggő kezeléséhez.

A verseny a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg. 

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról