Barion Pixel

Arthur Koestler: Sötétség délben

Knyvaj nl fna35Antikommunistaként úgy gondoljuk, hogy ez az ideológia már alapvetéseit illetően is teljesen elhibázott, de emellett a történelem folyamán is sajnos többször bizonyíthatta már káros mivoltát – becslések szerint 100 millió áldozatot követelve. Ugyanakkor az eszme hiteles elutasításához ismernünk kell annak logikáját, működését, ezért esett választásunk Arthur Koestler könyvére, mely nagyon aprólékosan és valósághűen mutatja be a szocializmust. A könyv írója kezdetben elkötelezett híve volt a kommunizmusnak, majd később – megismerve annak valódi arcát – teljesen kiábrándult belőle. Ekkor írta meg ezt a könyvet, melyet szokás a sztálinizmus elleni vádiratnak is nevezni. Érdemes tehát időt szánni rá, mert egy bukott, de még napjainkban sem eléggé elvetett eszme működését érthetjük meg belőle.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról