Barion Pixel

Aktív ifjúság határok nélkül – tábor Budapesten 28 magyarországi és felvidéki fiatallal

Alapítványunk és a Honti Kaszinó együttműködése révén megvalósuló projektünk keretében magyarországi és felvidéki középiskolások számára október 3-6. között egy tanulással, kikapcsolódással és ismerkedéssel teli pár napot biztosítottunk Budapesten.

A projekt célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a társadalmi aktivitásra, közösségi szerepvállalásra és önkéntességre. A program során fejlesztő játékokkal, feladatokkal és képzéssel vártuk a résztvevőket, amelyeket professzionális trénerek vezettek.

A program szakmai része a MagNet Közösségi Házban zajló Aktív Ifjúság konferenciával indult, ahol döntéshozók és szakemberek osztották meg tapasztalataikat a közösségi aktivitásról és az ifjúsági programokról. A péntek olyan ismerkedős és csapatépítő játékokkal kezdődött, mint az emberi bingo és a rapid randi, amelyek segítették a résztvevők közötti kapcsolatok kialakítását. Később ellátogattunk a Terror Házába, amely bemutatta, hogy milyen is az igazi arca a diktatúráknak, amik kialakulás ellen is fontos, hogy minél több állampolgár legyen társadalmilag aktív és fontosnak tartsa a demokratikus értékeket. A napot 3 magyarországi és 3 szlovákiai civil szervezet képviselőivel való beszélgetések és egy hagyományos táncház zárta. A szombati nap során egész nap játékos foglalkozások várták a fiatalokat, amelyek a társadalmi és közéleti témákra összpontosítottak, ösztönözve ezzel a gondolkodást és a résztvevők közötti diskurzust. Vasárnap délelőttje ismét játékos foglalkozásokkal telt, amelyek célja továbbbra is a társadalmi-közéleti ismeretek elmélyítése volt. A teljes program során szó esett a helyi közéletben való részvételről és a közösségi problémákról, a civil szervezetek szerepéről, a digitális közéleti aktivizmusról, stb. A program zárásaként az Országház látogatása következett, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a magyar törvényhozás működésébe is.

Ez a program lehetőséget teremtett a fiatalok számára, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek egymással, megismerjék a civil szférát, és elmélyítsék társadalmi tudatosságukat. Külön köszönet minden résztvevőnek és a partnerünknek a program sikeréért!

Az eseményt az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta.

Honlap: https://rdvegtc-spf.eu/kisprojekt-alap/

Az ERFA támogatás maximális összege: 13215 euró.

MEGOSZTÁS

Projektjeink

Előadásaink

Karitatív tevékenységünk

Pályázataink, versenyeink

Ajánlók

Közösségépítés

Baráti Kör

Összefoglaló a munkánkról